Kövér László: Észtország fontos, baráti szövetségese Magyarországnak

Észtország nagyon fontos baráti partnere és szövetségese Magyarországnak az Európai Unióban és a NATO-ban – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke, amikor megbeszélést folytatott észt kollégájával, Henn Polluaasszal csütörtökön Budapesten.

Forrás: MTI2019. 10. 03. 16:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés elnöke – a parlament sajtóirodájának az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint – úgy fogalmazott: „a közelmúlt történelmi hasonlóságai, valamint a jelenkor kihívásai még szorosabb együttműködésre ösztönzik országainkat”, hozzátéve, „az értékazonosság mellett a nyelvrokonság is erősíti kapcsolatainkat”.

Henn Polluaas kiemelte: a magyar és az észt nemzet hasonló nehézségekkel küzdött a történelem során. „1956-ban a leigázott észt nép” nem tudott kiállni Magyarország mellett, de „együtt érzett a szabadságáért küzdő magyarokkal” – idézte a közlemény az észt parlament elnökét.

A két ország parlamenti kapcsolatait mindkét házelnök kielégítőnek nevezte, ugyanakkor egyetértettek abban, hogy „a jelenkor kihívásaira adott válaszok összehangolására”, és „hagyományos európai értékeink és érdekeink védelmében” szorosabbra kívánják fűzni a két parlament honvédelmi, kül- és európai ügyi bizottságainak munkáját – írták.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.