Megszaporodtak a válások a koronavírus-járvány alatt

Nagy szerepe van annak is, hogy sokan elveszítették állásukat vagy bedőlt az üzletük.

2020. 08. 04. 16:24
Forrás: pexels.com
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Először történt meg Kuvaitban, hogy a válások száma meghaladta a házasságokét – idézte a helyi sajtó a júliusi statisztikákat. Szakértők szerint a szokatlan jelenség oka egyértelműen a koronavírus-járvány és a vele együtt járó kijárási korlátozások. Nagy szerepe van annak is, hogy sokan elveszítették állásukat vagy bedőlt az üzletük, az anyagi bizonytalanságnak pedig a házasság itta meg a levét. De a folyamatos összezártság a négy fal között is megviselte a párkapcsolatokat.

Másrészt már a kis közel-keleti országot, egyáltalán az Öböl-menti államokat is elérte az a nyugati trend, hogy a fiatalok egyre később kelnek egybe, viszont mind gyakrabban végződnek válással a házasságok. Egy tavaly nyilvánosságra hozott kutatás szerint Kuvaitban még mindig meglehetősen magas, nyolc százalék fölötti a többnejűség. Nem szokatlan az sem, hogy vérrokonok, leggyakrabban első- vagy másod fokú unokatestvérek kelnek egybe, ami nem mindig állja ki az idő próbáját. Júniusban a szaúdi sajtó is arról írt, hogy harminc százalékkal nőtt a válások száma az előző év azonos időszakához képest a koronavírus-válság alatt.

Ebben gyakran közrejátszott az is, hogy sok feleség a karanténban jött rá: férje titokban több feleséget tart, bár ez a szokás a királyságban is egyre ritkább.

Hogy a járvány hatására megnőhet a válások száma, arra már a kór megjelenése óta figyelmeztetnek a szakemberek. A rendhagyó helyzet anyagi, érzelmi és fizikai stressznek tesz ki mindenkit, amit az összezártság miatt a párok legfeljebb egymáson vezethetnek le. Olykor sajnos akár fizikai erőszakkal: az ENSZ becslései szerint ötödével növekedhetett a járvány alatt a családon belüli erőszak. A túl sok együtt töltött idő sem feltétlenül használ a párkapcsolatoknak. Egy 2016-os amerikai kutatás szerint a válások gyakoribbak a nyári vakációk, az ünnepek után, sok helyen ezért is hívják a januárt a válás hónapjának.

A jelenségre már Kínában is felfigyeltek, ahol először jelent meg az új típusú koronavírus. A sajtóhírek már márciusban arról szóltak, hogy a hivatalnokoknak

egy pohár vizet meginni sincs idejük, annyi válási dokumentumot kell feldolgozniuk.

Hasonló tapasztalatokról számoltak be a válóperes ügyvédek is. Elmondásuk szerint az is problémát jelentett, hogy a kijárási tilalom alatt a titkos afférokra sem kerülhetett sor.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.