Süddeutsche Zeitung: A CDU érti, miért fontos a Fidesz
Deutsch Tamás: Orbán bizalmasa, egyúttal pedig az EPP problémája – szólt Matthias Kolb véleménycikke a balliberális német napilapban. Deutsch harminc éve áll Orbán Viktor oldalán, most pedig úgy tűnik, megússza a kizárást az Európai Néppártból (EPP). Deutsch legfontosabb politikai tőkéje, hogy azok közé tartozik, akik 1988-ban Orbánnal együtt megalapították a Fideszt Az elmúlt harminc évben annyira jobboldalra kerültek, hogy a Fidesz tagságát tavaly felfüggesztették az EPP-ben. Deutsch a Fidesz-delegáció vezetőjeként kompromisszum nélkül védi Orbán vonalát. Tipikusan nyers kijelentése most a kereszténydemokraták újabb válságát idézte elő. Brüsszelben nemcsak azt tartják szem előtt, hogy a 12 magyar biztosítja az EPP-státuszát mint legnagyobb frakció, de a tagság által tárgyalási utak is nyitottak maradnak Orbánhoz, aki az EU egyhangúsági elve miatt sok mindent blokkolhat: például a brexit-szerződésnél vagy a koronajárvány leküzdésénél. Ez az aggodalom elsősorban a CDU-nál tört fel, amely elérte a kemény elutasítást, hogy elkerülje Deutsch kizárását.
A CDU ugyanúgy központi szereplő a Budapesttel való kapcsolatot illetően,
mint egy másik Fidesz-alapító, Szájer József, aki azonban kegyvesztett lett. Miközben Szájer kritikusok szerint is brilliáns stratéga és hatékony szervező, Deutsch inkább rusztikusnak számít.
Valeurs Actuelles: Magyarország ellenáll
Magyarország az Alaptörvényében rögzítette hagyományos értékeit – számolt be a kedden elfogadott Alaptörvény-módosításról a francia jobboldali hetilap. Míg Európa nagy része fokozatosan enged a fékevesztett progresszivizmusnak, Magyarország még mindig ellenáll. December 15-én a parlament több módosítást fogadott el a hagyományos családmodell védelmére és az örökbefogadás házaspárokra való korlátozására. A cikk emlékeztetett, hogy az azonos nemű párok házassága tilos Magyarországon. A módosításokkal bekerült az Alaptörvénybe, hogy „az anya nő, az apa férfi”. A szöveg a nemet kizárólag születési nemként határozza meg.
„Az oktatás az ország alkotmányos identitásán és keresztény kultúráján alapuló értékeknek megfelelően történik”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!