– A szövetségen belüli közös értékeink segítenek bennünket át ezen a nehéz időszakon. Őszintén hiszem, hogy ez a világjárvány közelebb hozott bennünket egymáshoz – hangsúlyozta az Egyesült Államok Európában állomásozó erőinek, egyben a NATO európai csapatainak főparancsnoka.
Orosz dezinformációval hadakoznak a szövetségesek
– Nagyon közelről figyelemmel kísérem a rosszindulatú orosz befolyást. Aggodalomra ad okot – mondta Tod Wolters tábornok, a NATO európai erőinek főparancsnoka azon a telekonferencián, amelyre a washingtoni külügyminisztériumon keresztül a Magyar Nemzet is meghívást kapott. Juanita Chang amerikai ezredes kérdésünkre megemlítette: egy magyar katonaorvos, Fazekas László tábornok Wolters szakmai jobbkeze a járvány szövetségen belüli kezelésében.

A washingtoni külügyminisztérium a nemzetközi sajtónak szervezett telekonferenciáján, amelyre a Magyar Nemzet is meghívást kapott, Tod Wolters, az amerikai légierő tábornoka többször is hangsúlyozta: veszélyesnek tartja a koronavírus-járvány körüli orosz dezinformációs, illetve segélyezési tevékenységet. A Corriere della Sera milánói lap riporterének felvetésére, miszerint az Olaszországba – a Covid–19-járványban leginkább sújtott európai NATO-tagországba – érkező orosz egészségügyi szállítmányt katonai személyzet, sőt hírszerzők kísérik, Wolters azt mondta: tisztában van az ügylettel, a döntésről a római kormánynak kell számot adnia.
– Aggodalomra ad okot. Nagyon közelről figyelemmel kísérem a rosszindulatú orosz befolyást – ásta ki a csatabárdot az USA rangidős európai katonája, hozzátéve, a NATO „nagyon éber” az ilyesmivel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy Moszkva megpróbálja bagatellizálni a segítséget, amelyet az egyes NATO-tagországok a világjárvánnyal összefüggésben egymásnak nyújtanak. – Ez önmagában a dezinformáció egy formája. De láttunk olyan eseteket is, miszerint Oroszország európai államoknak szállított árukat, és ezek az áruk hibásak voltak – mondta. Mint megemlítette, az USA amerikai csapatai csak az olaszországi készleteikből félmillió dollár értékű felszerelést osztottak szét Európában.

Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
Magyarország a NATO-adatbázis szerint például százezer maszkot és ötezer védőköpenyt juttatott el Észak-Macedóniának, amely pár hete az atlanti szövetség tagja. A Magyar Nemzetnek az egyéb magyar hozzájárulást firtató kérdésére Juanita Chang, a NATO-főparancsnokság amerikai ezredese megemlítette: Wolters főparancsnok első számú tanácsadója járványügyben egy magyar katonaorvos, Fazekas László tábornok, aki korábban a NATO budapesti Katona-egészségügyi Kiválósági Központjának igazgatója, illetve a szövetség kiválósági központjai igazgatóinak elnöke volt. A Tiszalökön született orvos dolgozott korábban a NATO nápolyi összhaderőnemi parancsnokságán, illetve Koszovóban, ahol a szövetséges hadművelet egészségügyi biztosításáért felelt. Feladatot látott el Bosznia-Hercegovinában és Afganisztánban is.
– Ha valaki fertőzött, meg fogja kapni a kezelést. Le fogjuk győzni ezt a járványt! – mondja Fazekas doktor a NATO egy katonáknak szóló szemléltető videójában, amely arra is felhívja a figyelmet, ne csak a katonai bázison, hanem a magánéletben is ügyeljenek a társadalmi távolságtartás – járvány kikényszerítette – szabályaira.
Az elmúlt hetekben egyébként több olyan esetre is fényt derült, amikor NATO-tagállamok katonái tömegesen fertőződtek meg koronavírussal. A Charles de Gaulle francia nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó 1767 fős legénységének több mint harmada fertőzöttnek bizonyult a vírusteszt előzetes eredménye alapján. A hadihajó múlt vasárnap, a tervezettnél előbb tért vissza az Atlanti-óceáni missziójáról Franciaországba, mert a fedélzeten mintegy ötven tengerésznél mutatott fertőzést a teszt. Akkor a teljes legénység karanténba került, és azóta valamennyi matrózt teszteltek.
Az első hadihajó pedig, amelyen a Covid–19-fertőzés kitört, a Theodore Roosevelt amerikai repülőgép-hordozó volt. Itt is több száz főnél mutatták ki a fertőzést. A Guamnál állomásozó repülőgép-hordozó ügye miatt lemondásra kényszerült Thomas Modly, a Pentagon haditengerészetért felelős ügyvezető államtitkára. Ugyanis nagy felhördülést váltott ki, hogy ostobának nevezte és felmentette a hadihajó parancsnokát, Brett Crozier kapitányt, amiért a sorozatos megbetegedések miatt drámai hangú levélben kért segítséget a legénység kimenekítéséhez.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Oroszország identitást merít az ünnepből
Az oroszok a világháború végének 80. évfordulóját ünneplik.

Egyre nagyobb a nyomás az osztrák kormányon az iszlamista megnyilvánulások országos szabályozására
Alsó-Ausztria után Tirolban is bevezetik a fejkendő viselésének tilalmát a kiskorúak esetében.

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.

„Misszionáriusnak tartom magam” – nyilatkozta az új katolikus egyházfő
„Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is vagyok” – fogalmazott Robert Prevost bíboros korábban a sajtónak nyilatkozva.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést

Megtörte a csendet Gyurcsány Ferenc

Megsúgta az univerzum, ez a 3 csillagjegy már az első randin szerelembe esik

Gyurcsány Ferenc lesz a Napi aktuális extra vendége + videó

Napi horoszkóp 2025. május 9.: az Ikreknek szuperereje van, a Bak előhozza laza oldalát

Megfagyott a levegő Brüsszelben: Orbán Viktor egy mondattal helyretette Ursula von der Leyent és Manfred Webert (VIDEÓ)

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

A Tottenham 41 év után nyerhet európai kupát, a Manchester United lesz az ellenfele az El-döntőben

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?

Ezek voltak Gyurcsány Ferenc legmegdöbbentőbb videói

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna

Sima lett a vége: angol házi döntőt rendeznek az Európa-ligában
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Oroszország identitást merít az ünnepből
Az oroszok a világháború végének 80. évfordulóját ünneplik.

Egyre nagyobb a nyomás az osztrák kormányon az iszlamista megnyilvánulások országos szabályozására
Alsó-Ausztria után Tirolban is bevezetik a fejkendő viselésének tilalmát a kiskorúak esetében.

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.

„Misszionáriusnak tartom magam” – nyilatkozta az új katolikus egyházfő
„Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is vagyok” – fogalmazott Robert Prevost bíboros korábban a sajtónak nyilatkozva.