Sok halálos áldozatot követelő buszbaleset történt Szlovákiában

A Cipruson munkalátogatáson lévő Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök a baleset hírére reagálva bejelentette: megszakítja külföldi útját és azonnal hazarepül.

Forrás: MTI2019. 11. 13. 15:37
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legalább 12 ember halálát okozó buszbaleset történt szerdán a szlovákiai Nyitragerencsér közelében, a sérültek száma 17 – jelentette hivatalos közlésekre hivatkozva a szlovák média.

A tragikus kimenetelű balesetben teherautóval ütközött egy többségében iskolásokat szállító távolsági autóbusz, amely az ütközés következtében az árokba szaladt és felborult. A balesetet az első vizsgálatok szerint az okozta, hogy a dombról lefelé haladó, vélhetően túlterhelt teherautó irányíthatatlanná vált és nekiütközött a szemben haladó autóbusznak.

A tragédiának eddig 12 halottja van, közülük négy kiskorú gyermek, a sérültek száma 17, közülük hárman válságos állapotban vannak – közölte Denisa Saková szlovák belügyminiszter, aki a helyszínen nyilatkozott a sajtónak.

A sérültek állapotára, valamint arra való tekintettel, hogy még a roncsok alatt is lehetnek további emberek, hivatalos források egyelőre nem zárták ki annak lehetőségét, hogy az áldozatok száma tovább emelkedhet.

A helyszínen, ahová a baleset után többtucat tűzoltó és több mentőhelikopter is érkezett, még mindig zajlik a mentés és a helyszínelés. A kimentett sérülteket a közeli – nyitrai, érsekújvári, tapolcsányi és lévai kórházakba szállították.

A szerencsétlenség hírére megszakította ciprusi látogatását és azonnal hazautazott Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök. A tragédia az ország eddigi történetének legtöbb áldozatot követelő buszbalesete lehet.

Súlyos buszbalesetek Európában (Kronológia)

2014. július 19. – NÉMETORSZÁG: Drezda mellett az A4-es autópályán összeütközött egy lengyel és egy ukrán turistabusz. A balesetnek kilenc halottja és 40 súlyos sérültje volt.

2014. november 8. – SPANYOLORSZÁG: Tizennégyen meghaltak, 39-en megsérültek, amikor egy autóbusz az autópályáról letérve felborult és 15 méteres mélységbe zuhant az ország délkeleti részén fekvő Murcia tartományban, Cieza város közelében.

2015. október 23. – FRANCIAORSZÁG: Legalább negyvenen meghaltak, amikor egy autóbusz teherautóval ütközött Bordeaux közelében.

2016. március 20. – SPANYOLORSZÁG: Balesetet szenvedett egy egyetemistákat szállító autóbusz Katalóniában. A busz 13 utasa meghalt, 43-an pedig megsérültek, köztük egy magyar diák is.

2017. január 21. – OLASZORSZÁG: Tizenhatan haltak meg egy középiskolás diákokat szállító magyar autóbusz balesetében, amely egy veronai autópálya-csomópontnál történt, a sérültek száma 26.

2017. május 13. – TÖRÖKORSZÁG: Legalább 23 ember meghalt a tengerparti Mugla tartományban, amikor az autópályán ismeretlen okból felborult egy utasokat szállító autóbusz.

2018. április 13. – BULGÁRIA: A Frakija autópályán, Szófiától mintegy 28 kilométerre keletre, összeütközött egy személyautó és egy autóbusz. A balesetben tíz ember meghalt és több mint 20 megsérült.

2019. február 14. – ÉSZAK-MACEDÓNIA: Szkopje és Tetovo között az autópályán felborult egy autóbusz, a halottak száma tizennégy.

2019. április 17. – PORTUGÁLIA: A madeirai Canico településen egy autóbusz sofőrje elvesztette az uralmát a jármű felett, amely letért az útról és egy domboldali lejtőn lezuhant. A balesetben huszonkilencen meghaltak, az áldozatok német állampolgárok voltak. /MTVA Sajtóadatbank/

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.