Szijjártó Péter: Magyarország minden körülmények között megvédi határait

„Számunkra az ország és a magyar emberek biztonsága az első. Meg fogjuk védeni magunkat, ahogy megvédtük 2015-ben és azóta is” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: MTI2020. 03. 02. 13:22
SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) bilaterális tárgyalása Nebojsa Stefanovic szerb miniszterelnök-helyettessel, belügyminiszterrel Fotó: MTI/KKM
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország minden körülmények között megvédi a határait, nem fogunk beengedni egyetlen illegális bevándorlót sem – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Belgrádban a magyar sajtónak.

- Számunkra az ország és a magyar emberek biztonsága az első – magyarázta, majd úgy folytatta: meg fogjuk védeni magunkat, ahogy megvédtük 2015-ben és azóta is. Azt is közölte, ha a szerbeknek segítségre és támogatásra van szükségük a saját déli határuk megvédése érdekében, akkor Magyarország készen áll erre, ahogy az előző években is, hiszen több váltásban eddig már több mint hatszáz magyar rendőr segített Szerbia déli határának a megvédésében, és jelenleg is húsz magyar rendőr van a szerb-észak-macedón határon. Erről Nebojša Stefanović belügyminiszterrel tárgyalt a külügyi tárca vezetője.

Elmondta, a szerb belügyminiszterrel a határok megvédéséről egyeztetett, a Törökországban, valamint Szíriában kialakult helyzet, illetve a török-görög határon tapasztalt konfliktusok ugyanis komoly aggodalomra adnak okot, és ez arra enged következtetni, hogy az elkövetkezendő időszakban több százezres nagyságrendű migránshullám éri el a nyugat-balkáni térséget.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bilaterális tárgyalása Nebojša Stefanović szerb miniszterelnök-helyettessel, belügyminiszterrel
Fotó: MTI/KKM

Ehhez kapcsolódóan felhívta a figyelmet arra, hogy telefonon konzultált a görög külügyminiszterrel, és biztosította támogatásáról. Rámutatott, hogy Magyarország pontosan tudja, milyen az, amikor szervezetten támadják meg az országhatárt, támadják a határt védő rendőröket és katonákat, és mindeközben a nemzetközi liberális média álhíreket gyárt. „Elmondtam, hogy mi megvédtük magunkat 2015-ben, és erre biztattam a görög kollégát is” – tette hozzá.

Szijjártó Péter hozzátette, a jelenlegi helyzet is világosan mutatja, hogy milyen fontos a Nyugat-Balkán európai integrációja, hiszen minél délebbre van Európa védelmi vonala, annál jobb, ezért továbbra is azt szorgalmazzák, hogy a szerbekkel gyorsítsák fel az uniós csatlakozási tárgyalásokat. Szerbia készen áll arra, hogy öt új csatlakozási fejezetet megnyisson, „mi azt kérjük a horvát uniós elnökségtől, hogy ezeket a fejezeteket haladéktalanul nyissák is meg” – mondta.

A külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban Jadranka Joksimović európai integrációért felelős miniszterrel is találkozott, őt is biztosította Magyarország támogatásáról. Közös sajtótájékoztatójukon elhangzott, hogy Szerbia és Magyarország között a diplomáciai kapcsolatokon felül a gazdasági kapcsolatok is kiválóak. Szerbia minden szempontból stratégiai partnere Magyarországnak – szögezte le a két miniszter.

A külgazdasági és külügyminiszter bilaterális tárgyalása Jadranka Joksimović szerb európai integrációs miniszterrel
Fotó: MTI/KKM

Jadranka Joksimović európai integrációért felelős szerb miniszter példaértékűnek nevezte a két ország kapcsolatát, és a közös gazdasági érdekek mentén történő lépéseiket. Köszönetet mondott a magyar kormánynak, amiért mindig támogatta Szerbia európai integrációs törekvéseit, valamint a kétoldalú kapcsolatok további bővítését.

Szerbia 2014-ben kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A teljes jogú tagság elnyerése érdekében a nyugat-balkáni országnak azoknak az elvárásoknak kell megfelelnie, amelyeket 35 csatlakozási fejezetbe foglaltak. Ezek közül Szerbia eddig tizennyolcat nyitott meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.