Vádat emeltek Franciaországban két dzsihadista özvegye ellen

Vádat emeltek pénteken Franciaországban „terrorista bűnözők támogatása” miatt két feltételezett dzsihadista özvegye ellen, akiket Törökország utasított ki Franciaországba, miután átszöktek a határon egy szíriai táborból – közölték igazságügyi források az AFP francia hírügynökséggel.

Forrás: MTI2019. 12. 13. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két nő ellen korábban körözés volt érvényben. A vádemelés mellett a terrorizmusellenes bíró előzetes letartóztatásukat is elrendelte. A nők hétfőn érkeztek Franciaországba Törökországból két társukkal együtt, akik ellen már aznap vádat emeltek terroristák támogatása miatt. A négy nővel együtt hét gyerek is érkezett Franciaországba.

Mielőtt átszöktek Törökországba, ahol elfogták majd ki is utasították őket, Szíria korábban kurd ellenőrzés alatt álló északkeleti részén tartották fogva őket más dzsihadistákkal és özvegyekkel együtt.

A francia kormány még az előző, szocialista kormányzat vezetése alatt állapodott meg Törökországgal arról, hogy visszafogadja azokat az állampolgárait, akik Szíriából szöknek át a határon, és sikerül őket elfogni, de azonnal őrizetbe is veszik őket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.