Van-e még értelme az Európai Néppártban maradni?

Orbán Viktornak igaza van abban, hogy teljes bizonyosságot kell nyerni ahhoz, hogy nincs tovább helyünk a néppártban, s ezért még néhány tárgyalást le kell folytatni.

A néppárt közgyűlése holnap dönthet a kérdésről Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Szerintem – ha csak valami rendkívül kedvező fordulat nem történik – már nincs.

Azzal, hogy az Európai Néppárt frakciójának többsége úgy döntött, hogy meg kell szavazni az Európai Parlamentben a Magyarországot és Lengyelországot a jogállamiságuk állítólagos romlása miatt elítélő határozatot, egyértelmű döntést hozott. A pártcsalád az egyik családtagját lényegében véve elítélte és megbélyegezte.

Súlyosbító körülmény ráadásul, hogy ennek az EP-határozatnak – pontosabban állásfoglalási indítványnak – semmi érdemi, mármint jogi következménye nincs, csak és kizárólag azt szolgálta a baloldali, liberális és zöldpártok részéről, hogy tovább szítsa a hangulatot Magyarország és Lengyelország ellen. A hetes cikkely szerinti eljárás már régóta zajlik, s a parlamentnek ebbe a folyamatba az unió jelenlegi szabályai szerint már nincs beleszólása.

Vagyis a néppárt valóban megtehette volna, hogy legalább ebből a politikai cirkuszból kimarad. Nem tette. Sőt míg a Sargentini-jelentést 2018 őszén még csak a néppárti képviselők mintegy egyharmada szavazta meg, a csütörtöki indítványra már az egyértelmű többség nyomta meg az igen gombot. (Tisztelet a kivételnek, az olasz Berlusconi-pártiaknak, a spanyol és a francia konzervatívoknak.) Sajnos a tendencia egyértelmű.

Pedig már az indítványt kezdeményezők indoklása is nevetséges volt: arról beszéltek, hogy a hetes cikkely elindítása óta eltelt időszakban is tovább romlott a jogállamiság helyzete Magyarországon (és Lengyelországban).

Ez az általános szöveg a legkevésbé jogi, hanem színtisztán elfogult, tendenciózus politikai érvelés. Tudják, mire emlékeztet a legjobban? Talán már ki is találták: természetesen Bacsó Péter örökzöldjére, A tanú című filmre, melyben a leginkább Péter Gáborra, az ÁVO rettegett vezetőjére emlékeztető Virág elvtárs odahajol szegény Pelikán gátőrhöz, és azt mondja neki: Pelikán elvtárs, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.

Nos hát, ugyanezt, ha nem is súgták, de harsogták a balliberális, globalista képviselők a néppártiak fülébe: kedves néppárti – leendő – elvtársak, a magyar és a lengyel jogállamiság helyzete egyre inkább romlik! S mit válaszolt erre a néppártiak többsége? Éppen azt, amit válaszolt Pelikán elvtárs is bávatagon a mindenre elszánt Virágnak: jó tudni. És megszavazták az indítványt.

Felteszem tehát újra a kérdést: érdemes-e ezek után még a néppárban maradni a Fidesznek?

Orbán Viktornak abban persze igaza van, hogy teljes bizonyosságot kell nyerni ahhoz, hogy nincs tovább helyünk a néppártban, s ezért még néhány tárgyalást le kell folytatni. Ez azért fontos, hogy megmutassuk a világnak: mi nem dacos haragból, nem hirtelen indulatból, hanem jól átgondolt, ezerszer végigrágott döntés hozunk, ha hozunk. (Itt jegyzem meg: a Fidesz a Liberális Internacionáléból sem kapkodva, hanem egy folyamat eredményeként lépett ki a kilencvenes évek közepén.)

Mert gondoljunk bele, mi szólhatna még a néppárti „klubtagság” mellett? Nyilván az, hogy erős és befolyásos politikai csoportról van szó, amelyben ráadásul a német CDU–CSU-nak nemcsak itt, hanem az unió egészében is különös súlya van. Ám úgy tűnik, a német családtagok már elfordultak tőlünk, s az ő szavuk, akaratuk, politikai szándékuk – hogy finoman fogalmazzak – iránymutató a többi, kisebb ország néppárti képviselőinek és pártjainak.

Innentől pedig mi következhet?

A legjobb esetben az, hogy kínos-keservesen eltűrik a bennmaradásunkat, de ettől kezdve minden lépésünket és nyilatkozatunkat árgus szemekkel figyelik, és hegyes fülekkel hallgatják. Olyan klubtagokká válhatunk, akinek mindig oda szólnak: ne ide hamuzzál, ne oda ülj le, ne beszélj ezzel meg azzal, egyenesen ülj a széken, ne igyál sört, a barátaidat ne hozd ide közénk, sőt, inkább szakítsd meg velük a kapcsolatot, stb. stb. Mint egy rossz házasságban…

Nekünk, nemzeti és keresztény értékrendű magyaroknak mindig egy – pontosabban két – dolog számított: a szabadságunk és a függetlenségünk. A Fidesz is pont ilyen: akkor képes szárnyalni, akkor képes eredményeket felmutatni, akkor kreatív és hatékony, ha szabad, ha nem kötik meg a kezét, ha bíznak benne. Ha ez megvan, akkor nagy dolgokra is képes.

Nos, ezt a szárnyalást, a kreativitást nemcsak hazánk, de Európa szolgálatába is állítjuk immáron évek óta. De ha visszafognak és beszabályoznak bennünket, illetve a Fideszt és Orbán Viktort, akkor nem jutunk semmire, csak sebzett szárnyú madárként vergődünk.

És ne féljünk attól, ha ki kell lépnünk a néppártból: újra szabadok leszünk, s az ebből kibomló erő és felszabadultság majd megmutatja azt is, hogy merre menjünk tovább az európai politikai térképen.

Hogy is mondta Jézus a hegyi beszédben?

„Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől, a holnap majd aggódik a holnap felől, a maga dolga felől. Elég minden napnak a maga baja.”