A belső-mezőségi település tánckultúrája a nagyközönség számára még kevésbé ismert, viszont annál érdekesebb, hiszen a páros és férfitáncok régies stílusjegyekkel élnek még ma is a helyi, idős mesterek között – olvasható a Hagyományok Háza MTI-hez eljutatott közleményében.
Szombaton napközben mesterkurzuson lehet alaposabban elsajátítani a visai táncokat, majd az Almárium sorozat gálaműsora következik, amelyen a falu nagy öregjei régi bálokról, szokásokról, táncalkalmakról fognak mesélni.
A meghívott visaiak mellett a Bartók táncegyüttes néhány táncosa mutatja majd be a település táncait, köztük a „négyest”, a „lassú cigánytáncot” és az úgynevezett „korcsost” is. Este táncházzal és visai bállal is várják a közönséget – írják.
A közlemény kitér arra is: a Hagyományok Háza minden szombaton táncházzal várja a közönséget, az alkalmakra rendszeresen érkeznek, javarészt a határon túlról helyi adatközlő zenészek, táncosok és énekesek.