A vérfarkasok éjszakája címmel Abonyban rendeznek a szabadulószobák és a szerepjáték világát ötvöző eseményt, Esztergomban pedig kocsonya-szépségversennyel készülnek. A fiatalabbak egy e-biztonságról szóló előadáson vehetnek részt Bicskén, a zene iránt fogékonyakat pedig a zeneszerkesztés és remixkészítés rejtelmeibe vezetik be Egerben.
Az idei rendezvénysorozaton fellép mások mellett Bródy János, Malek Andrea, Fehér Adrienn, Oláh Ibolya és Vastag Tamás is.
Bordás István elmondta, hogy az idén is több szakmai és civil pályázatot is hirdettek. A #mindentegylapra! közművelődési plakátpályázatra a szervezetek programjait, munkáját népszerűsítő plakátokat várnak, a #vanképedhozzánk? fotópályázatra pedig a közművelődési intézmények rendezvényein készült fotókkal nevezhet az intézmények mellett a civil közönség is. A reklámspot pályázatra az idei év szlogenjéhez szorosan kapcsolódó, maximum egyperces, a rendezvényt népszerűsítő kisfilmeket várnak.
Mindezeken túl a programsorozat Facebook-oldalán lesz egy „szelfiverseny” is, ide a látogatók, kedvenc művelődési házuk előtt készült önarcképeikkel nevezhetnek. A legtöbb szavazatot begyűjtő egyéni pályázó 30 ezer forintos értékű kulturális utalványt nyer.
A részletes pályázati kiírások a www.kulturhazak.hu oldalon olvashatók.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!