Elkezdődött a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat
A mától vasárnapig tartó rendezvény több mint ezer programmal várja az érdeklődőket.
A mától vasárnapig tartó rendezvény több mint ezer programmal várja az érdeklődőket.

A határon túli magyar kulturális szervezetek a rendezvény keretei között táncházat szervezhetnek, amelyhez anyagi támogatást is kapnak.

A Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat változatos és értékes programjai idén ismét egy teljes hétvégén át várják az érdeklődőket országszerte több száz kulturális központban és művelődési házban.

A valahová tartozás kerül előtérbe a Kultúrházak éjjel-nappal hétvégéjén is, 400 helyszín több mint ezer programján. Az eseménysorozatot 14. alkalommal szervezték meg – mondta az államtitkár.
Több száz kulturális központban, köztük nyolc határon túli településen várják idén is a hétköznapok kulturális értékei iránt érdeklődőket.

Fekete Péter hangsúlyozta: fontos feladat a nagyapáink, apáink által létrehozott értékek felkutatása, megőrzése és továbbadása a következő generációnak.
Idén először a Csoóri Sándor Alap támogatásával táncházszervezéssel hét határon túli település is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Több mint százhatvanezren vettek részt idén a Kultúrházak éjjel-nappal mintegy 1100 programján, amelyeket 261 településen és 400 helyszínen rendeztek meg február közepén.
Megkezdődött pénteken a Kultúrházak éjjel-nappal idei rendezvénysorozata, amelynek keretében több száz magyarországi és nyolc külföldi helyszínen várják programokkal a hétvégén az érdeklődőket.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az időjárás egyelőre nem alkalmas a síelésre.

Nem a nyilvánosság előtt vívta harcát a gyilkos kórral.

Mindkét férfival szemben vádat emeltek.

A gépjárművezetői képességeket kutatják a Semmelweis Egyetemen.

Hétvégén késsel fenyegetőzött egy férfi a weimari karácsonyi vásárban.

A NATO-főtitkár szerint a békefolyamat már elindult, de Ukrajnát úgy kell megerősíteni, hogy a tárgyalásokra katonailag a lehető legkedvezőbb helyzetből érkezzen.

Orbán Balázs szerint a céljuk, hogy leváltsák a magyar kormányt, mert az útjában áll a háborúpárti terveknek.

Thirty seconds on the Tisza Party’s austerity measures.

Azok szenvednék meg leginkább, akik ma is minimális haszonból élnek és a legkiszolgáltatottabb szereplők a gazdaságban.

Az elmúlt évtizedben kimagasló eredményeket ért el hazánk ezen a téren.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.