időjárás 24°C Apollónia 2022. július 7.
logo

Esendőségünk alakjai

Juhász Kristóf
2019.02.22. 07:29
Esendőségünk alakjai

Idomtalan, horrorisztikus lények, félemberi-félállati entitások, átmeneti formák, megsebzett korpuszok, ősidők óta tartó, láthatatlan rítusok és háborúk maszkjai — egy egyéni világlátású alkotó komor tűnődései ezek. Gaál József a kortárs magyar képzőművészet megkerülhetetlen alakja, a Munkácsy Mihály-díj és számos más elismerés birtokosa, a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatója, festő, grafikus, szobrász, művészeti író. Az 1960-ban született művész folyamatosan gazdagodó életműve iránti lankadatlan érdeklődés tanúskodik róla: vagyunk jó néhányan, akiknek a műélvezet nem csupán a saját ízlésünk visszaigazolását jelenti valamilyen megnyugtató esztétikai élmény segítségével.

Gaál József fölkavaró világába a kíváncsiak, a titkokat keresők lépnek be. Azok, akik tűnődve, a megértés vágyával szemlélnek embert és embertelenséget, és nem félnek az álmatlan éjszakáktól.

Tárlatain nézelődve mintha ásatáson vennénk részt. A formák, alakok, jelek, eszközök a szemünk láttára tűnnek elő a földből, mint egy másik emberiség nyomai egy párhuzamos világból. Alaposabban figyelve már a mi vonásaink ezek is, csak általában máshová száműzzük őket, hogy ne kelljen egyfolytában nézegetni, legfeljebb titokban, meglapulva, vállunk fölött minduntalan hátrasandítva, nem lesi-e valaki élvezetes szörnyülködésünket.

Gaál József Corpus Hystericum című, a Godot Galériában megnyílt tárlatán mindnyájunknak megadatik a nyilvános szembesülés nehéz kegyelme. Gaál kiállításról kiállításra monomániás következetességgel bont ki egy témát, hangol össze formai megoldást az emberi természetünkre és természetünk határaira vonatkozó, létfilozófiai kérdésekkel és megfigyelésekkel. Ezúttal cafatokra tépett, félkész festmények darabjai állnak össze emberi vagy emberszerű alakokká, humán tagoltságú, de kérdéses anatómiájú torzókká. Óvatlanul roncsoltságról beszélnénk, ha nem merülne föl: ugyan mihez képest roncsoltak ezek a húsgólemek? Talán mindig is ilyenek voltak. Talán már az idők kezdetén hajigálták egymásra vonásaikat – „Akár egy halom hasított fa, hever egymáson…” A színek a bomlás színei: oszló zöldek, húspirosak, bőrrózsaszínek.

A cafatokra tépett festményekből összeállított torzók gyarlóságaink arcait tükrözik
Fotó: Teknős Miklós

Cserhalmi Luca esztéta is sokkoló, támadó jellegről szólt megnyitóbeszédében. Frankeinsteini kollázs­szörnyek keltek életre a műteremben a szétszabdalt képek darabkáiból. A test torzulása a lélek deformációira utal. Az emberi korpusz függetlenné vált a szellemtől, eszköz és reprezentatív tárgy lett a testtudatosság korszelleme és az orvostudomány közreműködésével. Az univerzális ember megszűnt, szétszakadtunk, és mintha ebből a sebzett, mégis monstruózus testbörtönből akarnának szabadulni a képek alakjai. Miközben a test az, ami elszabadult – hisz a hisztérikus korpusz kora ez, a dionüszoszi rémületé. A tárlat olyan testképet tár elénk, amelyből az ember legszívesebben kimenekülne; az arcok tébolya lehetőség a kiszakadásra az automatizált pangásból – fejtette ki az esztéta.

A március 23-ig látható kiállítás új fejezet Gaál József életművében és újabb mélyfúrás emberi és testi mivoltunk végső kérdéseibe a rútság és esendőség esztétikájával. Természetesen nem az a lényeg, hogy a nagy borzadálytól kimeneküljünk a galériából, és zaklatottságunkat inkább virágcsendéletek szemlélésével enyhítsük, hanem az, hogy türelemmel forduljunk a magunk és a mindenkori másik gyarlósága és esendősége felé. Mert széthasadtságunkra egyetlen gyógyírünk a kegyelem.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.