Hét világ keresztmetszete

Kortárs képzőművészeink tevékenységének keresztmetszetét hozza el immár három éve a Műcsarnok csoportos tárlata, amely keddem Külön ter(m)ek címmel nyitotta meg új, hét alkotó munkásságának esszenciájából rendezett kiállítását. Mintha leemelnénk egy képzeletbeli doboz tetejét, hogy betekintsük alkotóink műtermeibe — fogalmazott a tegnapi sajtóbejáráson Szegő György múzeumigazgató. A Külön ter(m)ek önálló tárlatokként, de egymásra reflektáló egészként is értelmezhetők.

Nemcsak a hazai kortárs színtérről, de a korunkat mozgató energiákról is izgalmas képet kaphatunk Fotó: Kurucz Árpád

Harmadik alkalommal rendez a Műcsarnok olyan kortárs csoportos tárlatot, amelyben önálló termekben mutatkozhatnak meg a Műcsarnok kurátorainak ötlete és koncepciója szerint kiválasztott alkotók. A sorozatban olyan nemzetközileg is elismert képzőművészek is felvonultak már, mint Nyári István Munkácsy-díjas festőművész, a hazai hiperrealizmus meghatározó művésze, a relief hatású képein mitológiai témákhoz nyúló Baksai József Munkácsy-díjas festőművész vagy a fiatalabb generációból Rabóczky Judit dinamikus, virtuóz, folyton kísérletező szobrász.

Stiláris és generációs keveredés jellemzi a Műcsarnok nagyszabású csoportos kiállításait, következetesen olyan rendszeresen kiállító autonóm képzőművészeknek adva teret, akik egymásra reflektálva nemcsak a hazai kortárs szcénáról, de a korunkat mozgató energiákról is izgalmas képet adnak.

Hosszú alkotófolyamat áll Horváth Éva Mónika Kritikus tömeg koncep­ciója mögött; a nagyvárosok és az elidegenedés fullasztó érzésével átitatott képein az egyformaságban az egyén létjogosultságának dilemmája is felvetődik. A művész individualista korszakával szakítva hét éve a tömegmechanizmusokat jeleníti meg más-más koncepció mentén.

A csoportos kiállítás legfiatalabb alkotója, Németh Marcell szobrász relief­jeit ipari tárgyak, magasfeszültségű villanyoszlopok, daruk, út menti tájak végeláthatatlan villanypóznái ihlették. A nappali fényre finoman változó fém felületén kidomborodó formák hidegséget és koncentráltságot sugallnak. Urbanista ihletésű Szabó Ábel sorozata is: az olajjal és vászonnal dolgozó alkotó jellemzően kihalt, külvárosi romos részletekre fókuszál, rendre nélkülözve az emberi alakok jelenlétét.

Nemcsak a hazai kortárs színtérről, de a korunkat mozgató energiákról is izgalmas képet kaphatunk
Fotó: Kurucz Árpád

A művész koncepciója szerint a járókelők megjelenítése elterelné a figyelmet, és neki az is lényeges, hogy képei szereplőivé maga a néző váljon, mintegy besétáljon a festménybe. Szabó Ábel megfogalmazásain Budapest legridegebb pontjai sem nyomasztók, a szürkeségben mindenütt felvillan a fény, a nihilbe beszökik a vidámság. A Műcsarnok apszisába került Milorad Krstic szerb képzőművész kiállítása. Az ősszel bemutatott Ruben Brandt, a gyűjtő című animá­ciós film rendezője 2011-ben már bemutatkozott a Műcsarnokban, és egy alkotófolyamatból megérkezve, a periódus lezárásaként tért vissza most.

Ami személyes címmel a családot emeli gondolata előterébe Richter Sára textilművész egész termet behálózó, elmélyülésre hívó installációjában. Ördög Noémi intenzív színvilágú Vénusz születése című terme pedig mintegy előcsarnokként nyitja a kiállítást. A fiatal alkotó idősíkokat keverő szürrealista víziói létező elemekből építkeznek, mitológiai alakokat is megidéznek. A címadó Vénusz születése több képén visszaköszön, a nőiség barokk megjelenítése és a modern nő ötvözete fontos motívuma.

Bojti András üvegművész Más világ című terme inkább a teret megmutató szándékból építkezik, ahol a zene is nélkülözhetetlen része az egységnek. „Felfedezhetjük a véletlenszerűséget a tárlaton. Számomra az egész nem egy kijelentő mondat, vagy valamiféle kinyilatkoztatás, hanem kérdések és lehetőségek felvetése” – állapította meg az alkotó a tegnapi bejáráson.

Hét külön világ, saját alkotói nyelv hívja a befogadót elmélyülésre, kalandozásra, egyfajta közös műhelyt létrehozva a Műcsarnok falai között március 24-ig.