A Wagner-napok mintájára meg kellene erősíteni a Budapesti Tavaszi Fesztivál Liszt-fókuszát, bevonva Liszt Ferenc budapesti életének helyszíneit: a templomokat, a Vigadót és a Pilvax kávéházat. De felső kategóriás világversennyé lehet fejleszteni az 1933 óta rendezett Liszt-zongoraversenyt is, amely a Zeneakadémia gondozásában világraszólóvá válhatna csakúgy, mint mára a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny vagy a Bartók-világverseny – sorolta az ötleteket Vigh Andrea.

A Zeneakadémia felvette a kapcsolatot a nagy kulturális társintézményekkel, mint az Opera vagy a Művészetek Palotája, amelyek vezetői nyitottak az együttműködésre. Állami fenntartójuknak is jelezték, hogy művészeti, turisztikai, jól megtérülő elképzeléseik vannak, amelyek részeként a Zeneakadémia még több külföldi hallgatót tudna fogadni: közös épületben szeretnék egyesíteni a Zeneakadémiának mindazon oktatási, kutatási, kollégiumi és közösségi funkcióit, amelyek jelenleg kevésbé gazdaságosan, szétszórtan, drága műemlék épületekben működnek.
E belvárosi ingatlanok – a rektor szerint – nem igazán alkalmasak oktatói vagy kutatói tevékenységekre, ezért ezeket mind átadnák, ha cserében kapnának az államtól egy Andrássy úti vagy környéki épületet, ahol kialakítható volna a campusuk. Eddig a már több mint tíz éve üresen álló, lerobbant volt MÁV-székház jött szóba.
– Így még hatékonyabban tudnánk segíteni a Liszt-kultusz építését, kapcsolódni a kulturális turizmushoz, hiszen amint megvalósul a Liget projekt, a Magyar Zene Háza és rengeteg egyéb Andrássy út körüli fejlesztés, összefogva egy igazi, fővárosi Liszt-turizmust alakítanánk ki. Átadnánk belvárosi ingatlanjainkat, hogy egy olyan helyen működjünk, amely még inkább része ennek a kulturális koordináta-rendszernek. Ha úgy érzi a fenntartónk, hogy ez jó irány lehet, nagy kedvvel és odaadással végeznénk el ezt a feladatot, korszerű Liszt Ferenc-múzeumot és kutatóközpontot hoznánk létre Liszt lakása épületében is, a campushoz közel, megnyitnánk a múzeumot az Andrássy út felé, ahol Liszt kávézó várhatná a világhírű mester rajongóit. Készen állunk szellemi erőforrásainkat és tudásunkat e terv szolgálatába állítani – részletezte a rektor.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!