Öt új nagyszínpadi bemutató lesz a Veszprémi Petőfi Színház következő évadában

Forrás: MTI2019. 05. 10. 22:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Latinovits-Bujtor Játékszínben is öt új bérletes előadás lesz. William Goldman Tortúra című, Stephen King regénye alapján készült pszichotrillerét Tasnádi Csaba rendezi, Carly Wijs a beszláni túszdrámát feldolgozó, Mi és ők című drámáját pedig Fehér Balázs Benő rendezésében láthatja a közönség. Rob Becker Caveman – az ősember című stand up comedy-jét Szántó Erika rendezésében Kálloy Molnár Péter adja elő, Murray Schisgal Szerelem, óh! című vígjátéka Hargitai Iván rendezésében a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal együttműködve készül, illetve Alessandro Baricco Novecento című drámáját is színpadra állítják az évad végén. Bérleten kívül a játékszínben Szűcs Nelli önálló estjén Fedák Sárit idézi meg, Oberfrank Pál pedig a trianoni békediktátum százéves évfordulójára készít előadást.

Műsoron marad a korábbi darabok közül a Holt költők társasága, az Esőember, a karácsonyi időszakban a Diótörő és Egérkirály, valamint az Isten pénze, de a Tartuffe, a Nyitott ablak, valamint a Jövőre veled, ugyanitt első és második részét is láthatja a közönség még az új évadban.

Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes kiemelte: jövőre is megtartják a Rátonyi Róbert Operettfesztivált és az Érzékenyítő Fesztivált, valamint havi rendszerességgel szalonbeszélgetéseket rendeznek színházi háttérdolgozókkal.

Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője Veszprém legnagyobb kulturális attrakciójának nevezte a Petőfi Színházat. Kiemelte: a színháznak több mint húszezer bérletes nézője van és az évadban több mint százezren látták előadásaikat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.