Kiderül, hogy politikai ellenfelei nem rajongtak az ironikus humoráért, de az egyik legharcosabb, leütőképesebb, ugyanakkor talán a legszalonképesebb publicistája volt a nemzeti oldalnak, többek között lapunknak. A filmben világossá válik az is, hogy kimondta, amit mások nem akartak vagy nem mertek, ezáltal sokan ferde szemmel néztek rá, sőt kicsinyes cselszövések sorával is szembe kellett néznie.
Talán ebbe is betegedett bele. Halála előtt egy interjúban arról kérdezte az egyik legközelebbi barát, hogyan áll most az Istennel való kapcsolata. „Mintha a temérdek háborgás után némiképp megbékéltünk volna egymással. Mintha egyértelművé vált volna, hogy a halál, a túlvilág is a terv része. Ülünk egymás mellett, és nagyokat hallgatunk. Van idő bőséggel. Csakis idő van” – válaszolta.
Ez a dokumentumfilm mély csöndeket és erős, sziklákat is megrepesztő mondatokat tartalmaz. Bemutat egy embert, akinek volt hite, világnézete, tartása, igazságérzete és nem utolsósorban temérdek tehetsége. Bemutat egy embert, akit nagyon lehet szeretni, egy szerény óriást, aki azért született jó korban, mert rossz korban született. A szerény óriások feladata ugyanis az, hogy jobbá tegyék a világot. Kérdés tehát, hogy tetszene-e Csontos Jánosnak a róla szóló alkotás. Tetszene, de nem mondaná. Mert a képkockák mélyén, a valóság mélyén látná ő is az igazság fényét, amiről nem kell beszélni. Ez ott van minden publicisztikájában, regényeinek soraiban és verseinek rímeiben is. Ahogy írja egy költeményében: „Könnytelen szemmel sírva sírni, s csak írni, írni, írni, írni.” Írásai megmaradtak, itt az idő újraolvasni őket, de a film is arról szól, hogy személyét nem pótolják, mert pótolhatatlan.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!