Képkockák mélyén a fény

Csontos Jánosról szóló dokumentumfilmet vetít hamarosan a közmédia. Az alkotás a József Attila-díjas író, költő, újságíró, televíziós szerkesztő és kultúraszervező, lapunk egykori publicistája Angyaldekameron regényével azonos címen lesz látható. Írásunk az ősbemutató után készült.

„Könnytelen szemmel sírva sírni, s csak írni, írni, írni, írni” Fotó: Bach Máté

Azt hiszem, Csontos Jánosnak tetszett volna a róla készült dokumentumfilm, amelynek címe megegyezik legendás regényének címével: Angyaldekameron. Ennek, mármint hogy milyen film készült róla, azért van jelentősége, mert több mint száz dokumentum- és ismeretterjesztő filmet készített ő maga is, leginkább az építészet és az irodalom témakörében. Csontos János tehát kritikus szemmel nézte volna a látottakat, amelyet amúgy hozzá közel álló barátok alkottak. A forgatókönyvet Orbán János Dénes írta, a szerkesztő Erős Kinga volt, a rendező-operatőr pedig Szabó Mihály.

A reprodukáló médiumok, ilyen a film is, legnagyobb problémája az, hogy mindig ott lebeg a kérdés: képesek-e bemutatni a valóságot. Esetünkben azt, hogy milyen ember volt valójában Csontos János. A válasz, hogy igen, illetve az is, hogy nem, de az biztos, hogy a valóság mögötti igazság feltárul ebben a moziban. Mindez elmondható József Attilával is, „az igazat mondd, ne csak a valódit”. Csontos János esetében ráadásul József Attila nevének emlegetése kifejezetten helyénvaló, mert sok közös irodalmi ügyük volt együtt; Csontos átírt, továbbírt, továbbgondolt temérdek József Attila-sort, egy részük el is hangzik a filmben. De ha már az igazság emlegetésénél tartunk, akkor arról is szó van ebben az alkotásban, hogy „mind publicisztikai, mind szépírói munkásságában az igazság olyan iránytű volt a számára, amitől nem akart eltérni”.

Azon felül, hogy mekkora spíler volt ő a sajtóban, hogy ő volt „minden lapszerkesztő álma, aki mindig elérhető, mindig nyugodt, és évtizedeken átnyúlóan megbízható volt”, hogy betűre annyit írt a lapokba, amennyire szükség volt, azon fölül a filmben nagyon hangsúlyos az is, hogy író volt ő, költő, a legjelentősebb kortárs művészek egyike.

„Könnytelen szemmel sírva sírni, s csak írni, írni, írni, írni”
Fotó: Bach Máté

„Költői indulásakor a posztmodern irodalom térhódítása ösztönözte arra, hogy klasszicizáló hajlamait mindinkább kibontakoztassa. Kidolgozza az ellenállás és a visszavágás munkamódszerét. Főként stílusával, nyelvezetével, humorával és patetikus hangváltásával teszi ezt, s nem pedig ökölrázó gesztusokkal” – hangzik el a filmben. – „Nagyon sok parafrázist írt, briliánsan alkalmazta a költői formákat. Ragaszkodott a költői hagyományokhoz és formákhoz, mert azt vallotta, hogy a szabadságot a kötöttségben is meg lehet élni, sőt az az igazi költő, aki a forma kötöttségein belül is meg tudja élni a költői szabadságot.”

Kiderül, hogy politikai ellenfelei nem rajongtak az ironikus humoráért, de az egyik legharcosabb, leütőképesebb, ugyanakkor talán a legszalonképesebb publicistája volt a nemzeti oldalnak, többek között lapunknak. A filmben világossá válik az is, hogy kimondta, amit mások nem akartak vagy nem mertek, ezáltal sokan ferde szemmel néztek rá, sőt kicsinyes cselszövések sorával is szembe kellett néznie.

Talán ebbe is betegedett bele. Halála előtt egy interjúban arról kérdezte az egyik legközelebbi barát, hogyan áll most az Istennel való kapcsolata. „Mintha a temérdek háborgás után némiképp megbékéltünk volna egymással. Mintha egyértelművé vált volna, hogy a halál, a túlvilág is a terv része. Ülünk egymás mellett, és nagyokat hallgatunk. Van idő bő­séggel. Csakis idő van” – válaszolta.

Ez a dokumentumfilm mély csöndeket és erős, sziklákat is megrepesztő mondatokat tartalmaz. Bemutat egy embert, akinek volt hite, világnézete, tartása, igazságérzete és nem utolsósorban temérdek tehetsége. Bemutat egy embert, akit nagyon lehet szeretni, egy szerény óriást, aki azért született jó korban, mert rossz korban született. A szerény óriások feladata ugyanis az, hogy jobbá tegyék a világot. Kérdés tehát, hogy tetszene-e Csontos Jánosnak a róla szóló alkotás. Tetszene, de nem mondaná. Mert a képkockák mélyén, a valóság mélyén látná ő is az igazság fényét, amiről nem kell beszélni. Ez ott van minden publicisztikájában, regényeinek soraiban és verseinek rímeiben is. Ahogy írja egy költeményében: „Könnytelen szemmel sírva sírni, s csak írni, írni, írni, írni.” Írásai megmaradtak, itt az idő újraolvasni őket, de a film is arról szól, hogy személyét nem pótolják, mert pótolhatatlan.