Szabadságkoncertet rendeznek a Hősök terén a rendszerváltoztatás 30. évfordulójára

Szabadságkoncert címmel nagyszabású estet rendeznek június 16-án a fővárosi Hősök terén a rendszerváltoztatás 30. évfordulója alkalmából. A program fellépői között lesz Varga Miklós, Vikidál Gyula, a Beatrice, a Republic, a KFT, az Emelet, a Piramis-évek és Keresztes Ildikó, a szimfonikus kíséretet a Liszt Ferenc Kamarazenekar szolgáltatja.

Forrás: MTI2019. 06. 05. 19:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy Feró arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy 1989. június 16-án ő is ott volt a tömegben a Hősök terén, nyakában gyermekével Nagy Imre és társai újratemetésén. Ott volt harminc évvel ezelőtt a Hősök terén Kiki (Patkó Béla) is, aki megjegyezte, hogy az Első Emelet nevet éppen Nagy Feró adta a nyolcvanas évek elején a zenekarnak. Vincze Lilla úgy fogalmazott, hogy dalaikkal talán az akkori könnyűzenei színtér előadói is hozzájárultak a változásokhoz. Keresztes Ildikó kitért arra, hogy erdélyiként számára a rendszerváltoztatás a romániai forradalmat is jelenti, és különös érzés, hogy mostani egyik fellépőtársa, Varga Miklós fedezte fel Magyarországon, az 1956-ról éneklő East együttessel pedig éveken át felléphetett. Márton András, a KFT dobosa azt idézte fel, hogy Temesvár címmel annak idején számos zenésztársával jótékonysági kiadványt készítettek az erdélyi forradalom nyomán. Vikidál Gyula és Homonyik Sándor az MHV elnevezésű projektről beszélt, amelynek harmadik tagja Menyhárt János gitáros volt, és amelynek 1989-es lemeze – rajta az Álmodj, királylány! című slágerrel – eladási rekordot döntött. Varga Miklós azt mondta, 1984-ben, Európa című dala megszületésekor nem gondolta, hogy az európai értékek Magyarországon is megvalósulnak. Vastag Csaba arról számolt be, hogy a Szabadságkoncerten előadja a Scorpions együttes Wind of Change című dalát is, amely a rendszerváltoztatás ikonikus dalának számít. A június 16-i koncert felvezető műsora már 18 óra 30 perckor elkezdőik a Hősök terén.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.