Pályafutását ekkorra már botrányok sorozata árnyékolta be, népszerűsége és szakmai sikerei ellenére egyre vitatottabb személyiségnek számított. Megjelenése az 1980-as évek közepétől kezdett drámaian megváltozni, bőre egy betegség miatt foltokban egyre világosabbá vált, amit sminkkel próbált elfedni, idővel kesztyűben és arcát eltakarva mutatkozott, plasztikai műtétek sorozatának vetette alá magát.
1991-ben egy tizenegy éves fiú családja molesztálással vádolta meg, az ügy peren kívüli megegyezéssel zárult. Sokak vélik úgy, hogy megtépázott hírnevének helyreállítása érdekében kötött nem sokkal később házasságot Elvis Presley lányával, Lisa Marie Presleyvel, majd válásuk után egy Debbie Rowe nevű ápolónőt vett el, akitől két gyermeke született, de két évvel később tőle is elvált. 2002-ben mesterséges megtermékenyítéssel egy harmadik gyermeke is született, akinek anyjáról semmit sem tudni. 2005-ban újabb gyermekmolesztálási per indult ellne, de minden vádpontban felmentették. Akkoriban már úszott az adósságokban, problémáira gyógyszerekkel próbált megoldást találni, a rabjuk lett.
2009 tavaszán jelentette be, hogy tizenkét év után újra turnéra indul, de erre már nem kerülhetett sor. Az énekest 2009. június 25-én holtan találták Los Angeles-i otthonában, halálát altató-túladagolás okozta. Orvosát gondatlanságból elkövetett nem szándékos emberölés vádjával a maximálisan kiszabható börtönbüntetésre ítélték. A halálhír sokkolta a közvéleményt, a temetést egymilliárdnál többen nézték a televízióban.
Az énekes három alkalommal járt Magyarországon, 1996-ban koncertet adott a Népstadionban. Ötvenedik születésnapjára 2008-ban Magyarországon is válogatáslemezt adtak ki King of Pop címmel: a több országban megjelent albumot mindenhol a rajongók szavazata alapján, más-más dallistával szerkesztették.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!