Selmeczi László hozzátette: a zsűri 31, a magyar ízvilághoz köthető tortából választotta ki a nyertest.

Lemondta a fellépését a Sziget egyik legnagyobb sztárja
Viszont máris megtalálták a pótlást.
Selmeczi László hozzátette: a zsűri 31, a magyar ízvilághoz köthető tortából választotta ki a nyertest.
Mint mondta, idén is az elmúlt évekre jellemző francia vonalú, több textúrát tartalmazó süteményekkel neveztek a magyar cukrászmesterek. Az idei nyertes egy málnás torta lett, amelyet leginkább a magyaros ízvilág és a természetes alapanyagok jellemeznek – fűzte hozzá.
Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke azt mondta, az idei díjat egy dunaföldvári cukrászcsaládból származó fiatal mester, Tóth Norbert nyerte. A díjazás nem meglepő, hiszen a Tóth cukrászda korábban az Év fagylaltja elismerést is megkapta – jegyezte meg Németh László.
Viszont máris megtalálták a pótlást.
Francia utcabál lesz július 12-én Budapesten.
Három évvel a Jurassic World-trilógia befejezése után máris feltámadnak a dinoszauruszok, az új felvonás pedig egyszerre próbál tisztelegni a múlt előtt, folytatni a legutóbbi részeket és új irányt keresni.
A fatemplom felszentelésének évfordulója alkalmából idén is lesz fesztivál Magyarföldön.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.