Divat lett – pontosabban: már jó pár évtizede divat – elsiratni a nyomtatottkönyv-kultúrát és vele együtt a könyvtárakat is. Jókat lehet közben méltatlankodni és szomorkodni a jelenség fölött, és fel lehet emlegetni a mi időnket, ami igen hálás feladat, tekintve, micsoda daliás idők voltak azok.
De tényleg olyan nagy a baj? Vajon az online világ térhódítása valóban végleg betett a könyvkultúrának? Vajon elveszett-e ez a kultúra?
Kénytelen vagyok a saját tapasztalataimból kiindulni, mint minden valamirevaló gondolkodó bölcsész. Aztán nyomban módosítani is rajta, mert – ebben az esetben – a saját legközvetlenebb tapasztalataim aligha mérvadók. Ugyanis a lányommal és a fiammal hetente járunk a könyvtárba, ők üdén csicseregve, én a könyveket cipelve (tizennyolc könyvet lehet egyszerre kivenni, és azt mi bizony kivesszük).
Odabenn sincs baj – érdekes megfigyelnem saját magamat, hogy mindig azzal a szorongással lépek be az épületbe, hogy úristen, megint csak mi leszünk, és gubancos bojtorjánt fúj majd a teli polcok között süvítő szél, és akkor nekem térdre kell esnem, sőt roskadnom, és elsiratnom a kultúrát… ehhez képest gyerekeket látok, nem is keveset, egyedül vagy szülővel, és olyan komoly kis arccal válogatnak, hogy öröm nézni. (Mellékszál: mindig érdekes nézni, hogy más mit válogat és hogyan, kis odafigyeléssel az egész életét meglátni – hát még ha a könyvtárban figyeljük meg őket!)
Mindenesetre ez a tapasztalat kedvező volta ellenére mégsem mérvadó.
Lássuk, milyen az, amikor egyedül megyek könyvtárba! Hm, lehet, hogy rossz (jó) helyre járok, de ott is mindig tele van, a legkülönbözőbb korosztályok képviseltetik magukat a helyre kis szemüvegüket igazgatva, lapozgatván. (Emlékeznek ugye a Mr. Bean-kisfilmek könyvtáras jelenetére, ahol a derék úr azzal a céllal érkezik a csöndre oly kínosan ügyelő könyvtárba, hogy egy szép iniciálés könyvből egy grafikát hártyapapír segítségével kikopírozzon: mindenkinek tud nyújtani valamit a könyvtár.)
A megilletődött csönd úgy hozzátartozik, mint könyvhöz a könyvtár által újrakötött borítója (miután az eredeti levált a sok használattól). Gondoljunk csak a viccre, amikor valaki a könyvtárban harsány hangon kér hamburgert, és mikor fölpisszegik, hogy „Uram, ez egy könyvtár!”, már jóval halkabban, egyenesen suttogva kér – még rá is hat ez az aura.
Szóval szerintem nincs baj, egyáltalán nincs.
