Inkább az ablakon keresztül, akárcsak a fény és a friss levegő

Kocsis Pál rendezte a remek dalbetétekkel tarkított Liliomfit, amelynek különlegessége, hogy a nemzeti érzelmet fontos, ápolandó értékként jeleníti meg.

Szemenyei János (Szellemfi) és Csombor Teréz (Kamilla kisasszony) felszabadultan komédiázik Fotó: Walter Péter

A művészek az ablakon át közlekednek. Nemcsak egy-egy alkalommal, hanem rendszeresen járnak-kelnek, akárcsak a fény és a friss levegő, az ablakon át. Legalábbis erre figyelhetett föl a néző a Kecskeméti Katona József Színház legújabb előadásában, a Liliomfiban, amely felhőtlen szórakozással ajándékozza meg a kikapcsolódni vágyó nézőket. Kocsis Pál rendezte a remek dalbetétekkel (Rozs Tamás megzenésítette Petőfi- és Arany János-versek) tarkított előadást, amelynek különlegessége, hogy a nemzeti érzelmet fontos, ápolandó értékként jeleníti meg. Rá­adásul a darab középpontjában a szeretet áll, amelybe a haza szeretete is beletartozik.

Koltai-Nagy Balázs alakításában Liliomfi egészen racionális figura, akinek szerelme a színház, no meg persze Mariska is, akit a nagyreményű egyetemi hallgató, Trill Beatrix játszik felszabadultan és örömmel. Az öröm az egész színdarabnak központi eleme, ugyanis mindenki a maga boldogságát keresi, de közben azért valamicskét odafigyel a többiekére is. Ha valamiféle pozitív fordulat adódik a színdarab cselekményében, akkor óriási happening következik, vagyis dal, tánc és mulatság. Mivel Liliomfi komolyra sikeredett, ellenpólusa, Szellemfi mi más is lehetne, mint komolytalan. Kocsis Pál rendezésében az egyik leghangsúlyosabb jelenet az első felvonásban az, amikor Szellemfi Liliomfinak adja ki magát. Szemenyei János parádésan oldja meg, hogy ebből a kettős játékból még véletlenül se legyen ripacskodás, sokkal inkább érezze a néző azt az örömet, amikor egy tehetséges színészt lát felszabadultan játszani.

Szemenyei János (Szellemfi) és Csombor Teréz (Kamilla kisasszony) felszabadultan komédiázik
Fotó: Walter Péter

A Liliomfi ugyanis a szerelem mellett a színházról is szól. Arról, hogy semmit sem ér az élet komédiázás nélkül, és arról is, hogyha a komédiázást valaki nem veszi halálosan komolyan, ha nem szenvedélyből csinálja, hanem valamiféle pénzkeresési módnak tekinti, akkor nem ér az egész semmit. Ráadásul arra is rádöbbenhetünk, hogy a hétköznapi életben is folyamatosan szerepet játszunk, néha jól, néha rosszul, de ami a darab fő üzenete, hogy az élet mégiscsak akkor jó, ha szenvedélyesen megéljük a pillanatokat, sőt ha képesek vagyunk odafigyelni szűkebb közösségünkre is. Akkor aztán egészen biztosan elkerül minket a lélekpusztító magány.

A Kamilla kisasszonyt megformáló Csombor Teréz alakítása is igazán emlékezetes. Nemcsak azért, mert hitelesen hozta a jobb élet után álmodozó szerelmes vénkisasszonyt, hanem azért is, mert ez a szerep az, amelyik rávilágít, hogy a színészethez nem elegendő a naivitás és az álmodozás, sőt igencsak csavaros ész szükségeltetik hozzá. Kocsis Pál rendezésének egyik legfilozofikusabb eleme az, amikor Szemenyei János és Csombor Teréz, vagyis Szellemfi és Kamilla kisasszony az egyik szobából a másikba a falon beszélnek át, amely viszont láthatatlan. A két színész játssza el, hogy fal választja ketté a színpadot. A hétköznapi élet monotonitásából ugyanis ez zökkent ki a legjobban, amikor elképzelünk dolgokat, amikor szárnyalhat a lelkünk.

Nem sokkal később, amikor még mindig őrzi a néző emlékezete, hogy a színpadot egy fal választja ketté, megérkezik a Mariskát alakító Trill Beatrix, aki tálcán éppen teát hoz. Egyik szobából a másikba viszi a tálcát, először az ajtón át, majd elindul a két szobát elválasztó láthatatlan fal felé. Mire a Kamilla kisasszonyt megformáló Csombor Teréz csak annyit mond megfelelő hangsúllyal: „Ne a falon át”, ami igazán elegáns és felettébb vicces kiszólás a nézőknek. A színészek ugyanis – addigra már jól tudjuk – nem a falon át közlekednek. Hanem az ablakon keresztül.