Hosszú szünet után a Budapesti Operettszínház ismét színpadra állítja a La Mancha lovagja című musicalt. Az olvasópróbák tegnap kezdődtek, a bemutató március 20-án lesz, majd hármas szereposztásban játsszák a világsikerű darabot Vincze Balázs rendezésében. Don Quijote/Cervantes szerepében Szabó P. Szilvesztert, Németh Attilát és Nagy Lórántot (képünkön) láthatjuk, Sanchót Kerényi Miklós Máté, Serbán Attila, illetve Sándor Péter alakítja, Peller Anna, Nádasi Veronika és Dancs Annamari lesz Aldonza/Dulcinea. A többi szerepben is ismert nevekkel találkozunk, mint például Bálint Ádám, Mészáros Árpád Zsolt, Kalocsai Zsuzsa, Vágó Zsuzsi, Magócs Ottó. A díszletet Erdős Júlia Luca, a jelmezeket Fekete Katalin tervezi, a zenei vezető Bolba Tamás.

Miguel de Cervantes a spanyol irodalom máig legismertebb képviselője, a Don Quijote pedig az első, mai értelemben vett regény. A búsképű lovag szívbemarkoló története írójának sikert nem hozott, de halhatatlanságot igen. A számtalan feldolgozásból is kiemelkedik a La Mancha lovagja című musical, amelynek bemutatója 1965. november 22-én volt a washingtoni Square Színházban, Európában Madridban debütált, a budapesti ősbemutató pedig az operettszínházban volt 1971-ben, a címszerepben Darvas Ivánnal. A musicalben elhangzó dalok és zene felejthetetlen, az üzenet pedig időtálló: a reményt nem szabad feladni „bármerről fújjon a szél”, hogy a világban egyszer majd a gyengédség, a szolidaritás fog uralkodni, a nemeslelkűség, a tisztaság nem üres frázis, létezik feltétel nélküli szeretet, ragaszkodás, ahogy Sancho énekli: „Ha bármi ér, / Hű barátja és fegyverhordozója, / Míg csak él.”