Egy kihalt magatartás

Ma 750 éve, 1270. január 18-án halt meg Árpád-házi Szent Margit a Domonkos-rend Nyulak-szigeti Boldogasszony-zárdájában. Az azóta legismertebb női szentünkről elnevezett szigeten ma boldog, kiegyensúlyozott, szabad, független nők sportolnak, hogy testük szép és egészséges maradjon. Más, szabad és független nők napszállta után a sziget bokrai között próbálgatják szép és egészséges testük tűrőképességét szesszel, szeretővel s egyebekkel. Ha találkoznának Margittal vagy bármelyik Domonkos-rendi apácával, kinevetnék vagy segítőkészen pszichiá­terhez küldenék. Esetleg személyesen próbálnák meggyőzni: legyen végre önmaga.

IV. Béla király és Laszkárisz Mária bizánci hercegnő leánya apokaliptikus kor gyermeke volt Fotó: Éberling András

Még a vallásos, netán hívő emberek többsége is úgy van Szent Margit életpályájával, mint Gárdonyi Géza Isten rabjai című regényében Jancsi fráter:

„Istennek se lehetett kedves látvány, hogy egy ártatlan teremtés rongyokban jár, ájulásig imádkozik, és véresre vereti magát a böjti éjszakákon! Balgatag rajongás! A kereszténység fájának is vannak bütykei, vadhajtásai! Ki kellett volna őt venni onnan tizenkét éves kora után! Hiszen élhetett volna a királyi palotában is imádságos, szép életet. [...] Hiszen meghajolt volna ő koronás fővel is Krisztus lábához.”

Hogy Szent Margit hogyan élt, mit tett magával, s ez milyen hatással volt kortársaira, azt Ráskay Lea jóvoltából 1510 óta minden olvasó ember önálló­an elolvashatja, a történelmi közeg is jól ismert. Mi most inkább induljunk el a megértéshez vezető úton, amennyire ez terjedelmileg lehetséges.

IV. Béla király és Laszkárisz Mária bizánci hercegnő leánya apokaliptikus kor gyermeke volt
Fotó: Éberling András

IV. Béla király – aki nem sokkal lánya után, 1270. május 3-án szintén elhunyt – és Laszkárisz Mária bizánci hercegnő leánya apokaliptikus kor gyermeke volt. Ha a tatárjárás Magyar Királyságra gyakorolt hatását korunk jólétben felcseperedett sarjának akarnám érzékeltetni, az atomcsapás volna a legérthetőbb – és nem túlzó – hasonlat.

A viszonylag fiatal, különböző kultúrák metszéspontjának hálátlan szerepét vállaló, a nemzetté válás gyerekkorában lévő államalakulat a megvalósult végítélet állapotába dermedt. Ez az emberi egzisztencia elképzelhető állapotainak legszéle. Az entrópia kapuja. Az Isten nélküli világ küszöbe – sokaknak maga az Isten nélküli világ.

Milyen gondolkodásmód, milyen minőségű cselekedetek megtétele szükséges ahhoz, ha szabad akaratunkból úgy döntünk, hogy egy ilyen világot akarunk megváltoztatni? Ha az apokalipszis világában akarunk jót tenni, mértéket adni, példát mutatni?

Milyen mértékű kell legyen az önmegtartóztatás, hogy megüsse az ingerküszöböt egy olyan közegben, amiben az emberi létezés teljesen kilépett a normális keretek közül, amiben az erőszak, éhezés, betegség, félelem és kiszolgáltatottság a természetes?

Ízlelgessük kicsit a második honalapítás fogalmát. Egy bibliai csapás, isteni büntetés (próbáljunk középkori tudattal fantáziálni) után nem lehet ám csak úgy racionális alapon, vidáman fütyörészve nekiállni várat építeni. IV. Béla lehetett korábbi hibáiból tanulva jó vezető és remek szervező, de a megsemmisülés széléről visszahozni egy népet csak felületes szemlélettel nézve szervezési kérdés.

Egy ilyen helyzetben szükség van a pusztítás irracionalitásával fölérő mentális többletre, valami hasonlóan irracionális, az emberi létezés határait a másik oldalról felmutató impulzusra. Ilyenkor a népnek nem elég egy okos, erős példakép. Hős, szent, emberfölötti figura kell.

Hatás-ellenhatás: az „emberalattisággal” nem az emberi, csak az emberfölötti állítható érvényesen szembe. Szent Margit pedig egész életével az emberfölöttiség krisztusi példáját adta népének.

Zárszóként idézzünk a neki Gárdonyi mellett könyvet szentelő másik nagy írónk, Kodolányi János Boldog Margit című regényéből:

„Imádságait atyja, öccse lelkiüdvének, a magyeri föld kreszténi békéjének és saját könnyű halálának elnyeréséért ajánlotta fel. Napról napra hevesebben szomjazta a halált. Már nem rettent meg tőle, úgy gondolt rá, mint régi, félreismert barátra, mint vigasztalóra, Isten simogató eszközére, meredek lépcsőfokra, ahonnét a végső magasságba emelkedünk, s nem mint dohos csontvázra, kiégett szemüregű rémre, rettenetes ölelésű gyilkosra, minden szép és jó, minden élet eltiprójára.”

Az évforduló alkalmából ma délután 15 óra 15 perckor vetítik a Duna Televízión az Isten rabjai című filmet. Az 1942-ben készült fekete-fehér hangosfilmet Pacséry Ágoston rendezte, Margit hercegnőt Bulla Elma, IV. Béla királyt Lehotay Árpád, János frátert Szilassy László alakította.