A vitézek esetében a külcsínnél azonban sokkal fontosabb a belbecs, ahogy Balassi is írja az Egy katonaénekben: „Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak.” Hidán Csaba László régész, hadtörténész szerint – akinek a végvári vitézek „köntösiről és fegyveriről” írt tanulmánya, a legtöbbeknek már érthetetlen kifejezéseket tisztázó fegyver- és viselettörténeti lexikonja, illetve az egyes fotókhoz fűzött magyarázatai segítik az olvasót a képeken látott öltözetek és fegyverzet részletes megismeréséhez és megértéséhez – a megjelenésen túl a tartás és a tisztesség olyan vitézi erények, amelyekkel a XXI. századi hagyományőrzőknek is rendelkezniük kell. Elég azonban belelapozni az albumba, és átfutni a fényképeken szereplő férfiak arcát, hogy rögtön egyértelművé váljon: ezekből a tulajdonságokból itt nincs hiány.
Hidán Csaba László a tudományos hitelesség egyik feltételének tartja, hogy a hadtörténész a gyakorlatban is tisztában legyen a fegyverek használatával. Ő maga, az Aranyszablya Történelmi Vívóiskola vezetőjeként évtizedek óta foglalkozik harcművészettel. Előadásai, harci bemutatói során pedig mindig az adott korszak viseletében és fegyverzetében jelenik meg, repertoárjában minden kor felszerelése megtalálható a honalapítástól egészen ’56-ig. A Vitézek album kerepesi könyvbemutatóján hiúzprémes, bogláros, sastollas kucsmájában, hiúzprém galléros dolmányában, szablyával az oldalán olyan volt, mintha maga Thököly Imre kelt volna életre.
A kiadványban szereplő fényképek egytől egyig hagyományőrző rendezvények után, szabadtéren felállított, rögtönzött műteremben készültek. A korszak valamennyi, hagyományőrzők által megjelenített résztvevője szerepel az albumban, legyen az magyar, erdélyi, török vagy akár osztrák, de közülük – Jánváry Zoltán szerint – egyet sem kellett instruálni, hiszen, ahogy felöltötték történelmi öltözéküket s kezükbe fogták fegyvereiket, tudták, hogyan kell azokat viselni. A büszkeséget szinte evidenciaként kell a dolmánnyal együtt magukra kanyarítani, hiszen a vitézi viselet már a XVI–XVII. században, de a későbbi korokban is az egész világ számára szinte teljes mértékben a magyar viseletet jelentette. Később, a XVIII. században a huszárságot mindenhol magyar mintára – sokszor magyar közreműködéssel – állították fel, a viselet pedig mindenütt megőrizte magyar jellegét.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!