A huszárok útja Mátyás királytól az amerikai helikopterekig
A magyar könnyűlovassági harci taktikát még az Egyesült Államokban is alkalmazták.
A magyar könnyűlovassági harci taktikát még az Egyesült Államokban is alkalmazták.

A gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály őrvezetője már lassan két éve szolgál a Magyar Honvédségnél, és a modern kori huszárság rejtelmeiről kérdeztük.

A honvédelmi miniszter egy katonai parádén alegységzászlót adományozott a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztálynak.

A történelmi filmeknek rendkívüli jelentőségük van a hadtörténész szerint.

Talán majd egyszer a mai kis huszárok kalandjaiból is hősi eposz, elbeszélő költemény lesz, de addig is jó megjegyezni: ezek beavatástörténetek.

Több millió néző számára marad örökre emlékezetes, amikor a martonvásári Szent László Huszáregyesület öt tagja vágtatott a mezőny mellett.

Csiki Botond vicekapitány árult el kulisszatitkokat az emlékezetes akcióról.

Egy malomból indult, s oda tért vissza, a természet szoros közelébe. A régi patakhoz, meg a lovakhoz.

A könyv két részből áll. Szabó Péter a magyar huszárok második világháborús szereplését rajzolta meg, Szebenyi írását olvasva pedig mintha krimibe csöppennénk.

A lovas túra a huszár szülőfalujából, a felvidéki Hegyesmajtényból indult, és utolsó szolgálati helyéig, Aradig mennek az elszánt lovasok.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kampány közben alakítják át a Tisza Párt aktivista bázisát.

Többet tehetnek a hazáért, mint a liberális ellenzék.

A Tisza Pártban profilozták a jelentkezőket, de hiába zárultak lesújtó eredménnyel az átvilágítások, azoknak nem volt hatása a jelöltállításra.

Ha a szabályok kiszámíthatók, a reakciók érthetők, a szeretet pedig nem feltételekhez kötött, a gyermek idegrendszere megnyugszik.

Von der Leyen: demokratikus Bizottság vagy brüsszeli önkény?

Már első hivatali napján a kollégáinak szegezte a kérdést: miért ő az egyetlen nő a kabinetben?

A kritikusok a filmet propagandának bélyegzik.

A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?

Az internet nem felejt, még a Tisza Pártban sem!

A nukleáris fűtőelemek importtilalmával már az áramellátás kerülne veszélybe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.