A Magyarságkutató Intézet honlapján olvasható évfordulós írás szerint Mihály arkangyal alakja a kereszténység és a magyar embernek a reménységet, az örök életbe vetett hitet és a küzdeni akarást jelképezte. Harcot a kísértések, a bennünk élő gonosz ellenében, s képességet a szellemi megújulásra.
Szent Mihály a négy arkangyal egyike, kiket Dániel próféta megnevez könyvében, s a Jelenések könyve szerint az utolsó ítélet idején is fontos szerepet kap, az égi seregeket vezeti majd a végső összecsapásban. Művészeti ábrázolásokon a mennyei seregek vezéreként páncélt visel, kezében kardot, vagy lándzsát tart. Székelyderzs impozáns erődtemplomában Szent László király és Szent Mihály egymással szemben, ugyanazon különleges vértezetben szerepelnek. Kifejezve azt, hogy a magyar lovagkirály méltó földi társa, tükörképe a védelmező őrangyalnak.
„László király lovagolni Mihály arkangyaltól tanult,
Mikor megholt egy darabig az ég lovászmestere volt.
Ő hajtá a Göncölszekér csillagsörényes lovait,
ragyogó ostorául fonta a holdvilág sugarait.”
(19. századi palóc népdal)
Az életből a halál kapujába lépő ember kísérője is Szent Mihály, testünk koporsóba tétele után úgymond az arkangyal lován vagy szekerén távozunk a földi világból. Ezért gyakorta ábrázolják falképeken karddal és mérleggel a kezében. Tarpa középkori falképein egy kis templomtornyocska van ábrázolva a mérleg serpenyőjében, mely 600 éve üzeni a szellem megmérettetését a kísértések felett. Az Érdy-kódex gyönyörű szavakkal foglalja össze az arkangyalhoz kapcsolódó, korabeli keresztény túlvilághitet:
„Ő tiszti az hogy mikoron ez világi emberek kimúlnak, mindennek megméri jó és gonosz téteményét az isteni igazságnak mértékében. Az jókat viszi Istennek eleiben, félbe valókat purgatóriumba, a gonoszokat az erek tűzre, kinek kezdeti akkoron vagyon, de vége soha nincsen… Minden lelköt ő vészen ki testéből halálának idején… Az Bódog lélök őmiatta vitetik mennyeknek szent országára és beiktatik az Szűzanya Máriának színe eleiben és onnan Szentháromságnak eleiben, hol ott megáldatik és megérdemeztetek, és érdeme szerént való karban állatják… Az halottakat fölserkenti feldnek mohából az utolsó ítéletnek idején…”