Egy család hétköznapjait látjuk – gyümölcsturmixolás, kutyafürdetés, túrázás, korcsolyázás –, otthonos képek, közeli dialógusok, lassú tempó. Lehetne unalmas, de mégsem az. Pálmason titka talán az, hogy a magyarázó szándék nélküli, expresszív képei már önmagukban lenyűgözik a nézőt. A vizuális művészként is dolgozó rendező egyedi,
„vizuális líraként” is jellemzett formanyelvében az érzékszervi tapasztalat fontosabb, mint maga a cselekmény. Szerepe van a fényeknek, a textúráknak, a hangoknak – a természet nem csupán háttér nála, hanem az érzelmeket és az idő múlását közvetítő térkompozíció.
Olykor úgy érezzük magunkat, mint egy ASMR-videó nézése közben, már-már relaxált állapotba kerülünk, mindeközben azon gondolkodunk, mennyit adhat a természetközeliség fizikai és mentális egészségünknek egyaránt. Anna művészetének origója a rozsda, az idő múlásának szimbóluma. A rozsdásodás mint folyamatművészet jelenik meg, melyet végig az organikus és az indusztriális harmonikus ellentéte keretez. A különleges rozsdanyomatok elkészülésének fázisain túl a kortárs művészeti piac helyzetét is felskicceli a film, mindezt rendkívül szórakoztató formában. A humor a realisztikus fogalmazásmódot megtörő álomszerű, szürreális képekben (például amikor egy óriás kakas rátámad Maggira) is megmutatkozik, bár ezek indokoltsága kérdőjeles a nézőben, ezek elhagyásával is teljes lenne az élmény.
A szeretet, ami megmarad láthatóvá tesz: ahogy a rozsda az időt. Emlékeztet arra: látni, hogy mi van bennem, bennünk, körülöttünk, nem mindig könnyű, de jó befektetés.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!