Angus Young: Testvérem emlékének ajánljuk az új AC/DC-lemezt

Malcolm találta ki az irányt a csapatnak, ő tette arra a sínre a csapatot, amin az AC/DC azóta is fut – mondta egy interjúban Angus Young gitáros a Power Up című új albumukról szólva.

Pataki
2020. 11. 25. 14:51
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemrég jelent meg az AC/DC Power Up című új lemeze, Angus Young alapító gitáros és Brian Johnson énekes egy interjúban arról beszéltek, hogy egyszerűen összegyűlt annyi anyaguk, amiből megszülethetett a lemez. Angus Young azt is elárulta, hogy az egész album egyfajta tiszteletadás a testvérének, Malcolm Youngnak.

– Az AC/DC volt az élete. Érted, az együttest is ő alapította. Mindig szerencsésnek tartottam magam, hogy elhívott az együttesbe gitározni, és vele együtt zenélhettem. Meg is kérdeztem tőle: „Tényleg azt akarod, hogy az öcséd játsszon a zenekarban?” Erre ő azt mondta: „Igen, tudom, hogy meg tudod csinálni.” Az, hogy így bízott bennem, engem is magabiztosabbá tett.

Minden, amit ebben a csapatban játszunk, tőle ered, az ő stílusa, az ő zenéje, ezért is volt számomra hatalmas dolog vele együtt játszani. Malcolm találta ki az irányt a csapatnak, ő tette arra a sínre a csapatot, amin az AC/DC azóta is fut.

Tőle tanultam ezt a hozzáállást is, hogy mindig menni kell tovább, előre. Az új lemez megírása közben is arra gondoltam, ő mit mondana, hogy rakná össze a dalokat, hogy bennük legyen az érzés, és a stílus. Úgy érzem, még most is ott ült mellettem a stúdióban, és tanácsokat adott – mondta Angus Young.

A gitáros azt is elárulta, hogy a címválogatás közben habozott, de a Power Upot érezte a legerősebbnek, mert ez összefoglalja, miről szól az AC/DC a kezdetektől fogva: az energiáról, erőről, hisz szerinte az együttest „mindig is hatalmas energia hajtotta”.

– Amikor bemész a stúdióba, bedugod a gitárt, feltekered az erősítőt, ez az energia jár át.

Szóval számomra a Power Up ugyanazt jelenti, mint az AC/DC név.

Az új dalokról szólva Brian Johnson énekes elmondta, hogy mindegyiket szereti, de van egy, amelyhez folyton visszatér, hogyha hallgatni akar valamit, a Through the Mists of Time.

– Számomra csodálatos énekelni. Lírai szempontból zseniális. Mindennek van értelme a múlttal kapcsolatban, az egész összeáll. Minden pontot eltalál. Amikor ezt a dalt rögzítettük, az összes csillag együtt állt, és valami zseniális született.

A Shot In the Dark című daluk – amely alighanem az új album AC/DC-s slágere – videóklipje alig egy hónapja jelent meg, és máris több, mint 15 millióan látták. Brian Johnson szerint ez egyszerűen csak egy remek rock ’n’ roll dal.

– Amikor először hallottam, láttam a címet és énekeltem, arra gondoltam, hogy ez olyan, mint amikor otthon vagy az ágyadban, alszol ...

és hallod a lövést a sötétben, majd mész megnézni, hogy ez vajon mi lehetett? Tudod, ez olyan, mint egy ijesztő dolog. De lehet úgy is nézni, hogy ez valami szexhez kapcsolódó dolog. Aztán arra gondoltam, akár lehet ez egy korty (shot) whiskey is a sötétben.

A dalt pedig nagyszerű énekelni. Annyira felpörget az a sor, hogy „gyerünk, indíts be”. Úgy értem, hogy ez indít el, csak ez az első sor. Mármint ez a lényeg. Ez a rock ’n’ roll. Olyan jó, mint „egy sérült angyal, egy jó ördög.” Ha énekesként nem indítanak be az ilyen sorok, akkor, haver, rossz helyen vagy – mondta az énekes.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=54LEywabkl4[/embed]

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.