Káel Csaba: Elképesztően fontosnak tartom, hogy novemberben elindulhatott a Filmio

A pandémiás időszak ugyan világszerte nem kedvezett a filmeseknek és a moziknak, a Nemzeti Filmintézet egész évben azon dolgozott, hogy a hazai szakmát a lehető legkisebb veszteség érje. Az intézmény 7,7 milliárd forinttal támogatott 185 mozifilm pályázatot, 6,8 milliárd forintos támogatásban részesített tévés és streaming tartalmakat, tíz új mozifilm mutatkozott be idehaza és nemzetközi fesztiválokon, valamint egy hiánypótló streamingszolgáltatás, a Filmio is elindult.

2020. 12. 21. 17:24
Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint írják, ha nehezebb dolga is volt a stáboknak, a filmforgatások sem álltak le. Többek között leforgott idén az Oscar-díjas Deák Kristóf első mozifilmje, Az unoka. Elkészülhetett A játszma című kémfilm és Fazekas Máté szatirikus hangvételű első filmje, a Kilakoltatás is. Az idei gyártású produkciók közé tartozik még Rohonyi Gábor rendezése, a Szia, Életem, valamint egy romantikus fantasy vígjáték Madarász Istitől, az Átjáróház és több pályakezdő alkotó bemutatkozó műve is.

Az NFI Filmszakmai Döntőbizottsága összesen 7,7 milliárd forinttal támogatta az alkotókat, háromszáz mozifilmes pályázatot dolgozott fel, melyek közül 185-öt támogatott, 27 film részesült gyártási támogatásban. Az új marketingpályázaton 11 mozifilm kapott támogatást, így a nyertes produkciók már a forgatás időszakában is profikra támaszkodhatnak a filmes kampányok előkészítésénél. A Filmintézet kilenc új pályázatot írt ki, hogy minél több televíziós és streaming bemutatásra készülő alkotás is megvalósulhasson. Csaknem 1700 szinopszis érkezett, a Televíziós Döntőbizottság eddig 158 pályázatot támogatott. Mintegy 6,8 milliárd forint támogatásból készülhetnek ígéretes tévéfilmek, sorozatok, animációs-, ismeretterjesztő- és dokumentumfilmek. Továbbá újdonság, hogy színházak és filmesek összefogásával is forognak mozgóképek: egy határon túli, hat vidéki és kilenc fővárosi színház és filmelőállító izgalmas, crossover műveket alkotnak.

November 19-én pedig kultúrtörténeti pillanatnak lehettünk részesei, ugyanis elindult a Filmio, az NFI streaming platformja, amely 120 év magyar filmkincsébe enged betekintést, a közelmúlt sikerfilmjeitől egészen a felújított klasszikusokig, és a kínálat hétről hétre bővül. Egyre több új film a mozipremiert követően a Filmion lesz először látható, sőt, a nem moziforgalmazásra szánt mozgóképek premierje is az új platformon lehet már jövőre – olvasható a közleményben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.