Igazán jelentős filmrendező alkotását arról ismerheti fel a néző, hogy a film nézése közben képessé válik arra, hogy megélje a katarzist. Ám szerte a világban kevés az olyan filmrendező, aki elég bátor ahhoz, hogy igazán mélyre (a tudat mélyére) hatoljon az alkotói folyamat közben, ne pedig csak a felszínes, mindenki által ismert, ezért mindenki által szeretett igazságokat mondja vissza talmi népszerűséget hajhászva. Ha viszont egy film igazán mélyre hatol, akkor sokszor olyan bölcsességek kerülnek elő, amelyekkel nem szeretünk szembenézni. Arról már nem is beszélve, hogy egy filmrendező esetében a mondani vágyáshoz társulnia kell egy olyan tudásnak is, amely képessé teszi arra, hogy igazán jelentős filmet hozzon létre.
Kis Hajninak mindez sikerült, A külön falka című filmje a tudat komoly mélységébe merül, egy igazán hiteles alkotást rakott össze.
Azt nem szabad feledni, hogy a hiteles alkotás nem tud azonos lenni a valóságot mértani pontossággal ábrázolni akaró filmekkel. A különböző realizmusoknak mint stílusirányzatoknak is ebbe tört bele a bicskája. Egy művésznek ugyanis nem a valóságot, hanem csak az azon túli igazságot érdemes ábrázolnia. Kis Hajni filmje éppen ezért jó. Bár valóságosak a jelenetek, de mégis mindent körbevesz valamiféle spirituális többlet. Talán úgy lehet ezt jól megmagyarázni, hogy a film nem igazán valamiféle történetet akar elmesélni – bár van története –, hanem a rendezőnő lelki kapcsolatok hálójának rendszerét szőtte meg. Nagyon kevésszer látható a mozivásznon, ahogy két lélek egymásra kapcsolódik. Ez nem történik meg hirtelen, lépésről lépésre kerülnek közelebb egymáshoz a szereplők. Ahogy Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című munkájának is ez a titka, és mivel mindenki által megérthető nyelvre fordította le két lélek összekapcsolódásának történetét, az író óriási népszerűségre tett szert a művével.
Kis Hajni Külön falka című filmjében egy apa (Dietz Gusztáv) és a tizenkét éves lánya (Horváth Zorka) kapcsolatának fejlődését látjuk. Az elképesztően hiteles film létrejöttében nyilván nagy szerepe volt a két főszereplőnek, de azt is látni kell, hogy az egyik még kiskamasz, de a másik sem színészkedett az elmúlt években, hanem lila öves brazil Jiu-Jitsu- és MMA-harcos volt.
Tehát az, hogy a mozivásznon a lelkek egymásra kapcsolódását láthatjuk, nagyban köszönhető a filmrendezőnek és valószínűleg az egész stábnak. De az egészen különleges hatás létrehozásában nemcsak a szereplők játéka, a dramaturgiai szempontokat is nagyon jól figyelembe vevő forgatókönyv, valamint a türelmes és empatikus rendezés játszott központi szerepet, hanem az operatőri munka is, amely Nyoszoli Ákost dicséri. A filmformanyelvi eszköztárat igazán jól kihasználva mutatta be az apa és lánya kapcsolatának fejlődését az operatőr. Azt, ahogyan egymásra hatnak. Ebben a filmben nem a párbeszédek és a történet érdekes igazán (bár mindkettő teljesen rendben van), hanem a megszólalás előtti és utáni pillanatok ábrázolásának sora. Kevés film képes arra, hogy bemutassa azt a folyamatot, amikor két ember hatással van egymásra. De még kevesebb az olyan film, amikor apa-lánya kapcsolatot úgy látunk a mozivásznon, ahogy az a valódi életben is van. Persze, ha képes az apa kapcsolódni (a gyerekek mindig képesek). Valószínű ezt azok látják igazán, akik apák, és lánygyermekkel áldotta meg őket a jó sorsuk. Miközben Kis Hajni filmje pereg, azt érezzük, hogy amit látunk, az tényleg ilyen. Temérdek érzést mutat be ez a film, ráadásul még arról is szó van, hogy a rendező valamit nagyon el akar mondani a nézőnek. Ha a filmkritikus megérzése nem csal, akkor azt, hogy lehet akármilyen szörnyű a valóság, amelyben élünk, mindig van egy olyan lelki élet is, amelyben kiteljesedhetünk, amely több boldogságot ad, mint bármely földi és talmi csillogás, több boldogságot ad, mint azt el tudnánk képzelni, amíg meg nem éljük.
