Az Old Henry 1906-ba, Oklahoma területére kalauzol minket. Rég letűntek a Vadnyugat aranykorának legendássá vált napjai; a címszereplő Henry McCarty legnagyobb gondja például az, hogy fenntartsa a farmját és valahogy felnevelje a fiát, a mind határozottabban kamaszodó Wyattet.
Aztán egyszer csak történik valami: Henry egy sebesült férfit talál egy horpadásban, közelében bőrtáska. Szíve szerint sorsára hagyná az alakot a „csomagjával” együtt, aztán mégis mindkettőt a tanyájára szállítja.
Ragaszkodik ahhoz, hogy a fia ágyhoz kötözze az ismeretlent, és a néző legkésőbb ezen a ponton felfigyel rá, hogy ez a nem túl bőbeszédű, vékony termetű, ápolatlan öregember – széles karimájú kalapja, ha lehet, még esetlenebbé teszi a megjelenését – mennyi mindenhez ért, ami egy gazdálkodó esetében nem magától értetődő. Tud észrevétlenül lopakodni, tudja, hogy a mellkasi sérülést szerzett emberek lábát nem szabad megemelni…
A sebesült aztán magához tér, és tudtára adja, hogy a törvény embere – azok viszont, akik a nyomában járnak, és ugyanezt állítják magukról, gonosztevők. Kisvártatva fel is bukkan a seriffcsillagot viselő Ketchum és két társa. Megpróbálnak békés úton érvényt szerezni a szándékaiknak, de az öreg nem enged nekik. Ketchum viszont nem szokott az első visszautasításra meghátrálni, úgyhogy az összeütközés elkerülhetetlen.
A film alapvetően az ostromlott erőd dramaturgiájára épül, de ez csupán egy a hatáselemei közül. A befogadó ekkorra már tisztában van vele, hogy a főbb szereplők közül talán senki sem az, aminek látszik, és az is világos számára, hogy Henrynek nem pusztán a házon kívüli ellenfelekkel kell szembenéznie, de Wyatt ellene irányuló, mind nyilvánvalóbb lázadásával is. Ráadásul a napnál is világosabb, hogy az öreg titkolózik: van valami a múltjában, amiről még a fia sem tud – de vajon mi az?
Egyszerre látunk tehát egy bűnügy körül bonyolódó történetet, egy apa–fiú drámát, valamint a főszereplő múltjára vonatkozó „feltárási eljárást”. Mindez akár sok is lehetne egyetlen filmbe sűrítve – hogy mégsem így lett, az elsősorban a rendező, Potsy Ponciroli által írott forgatókönyvnek köszönhető.