Bagdy Emőke kapta idén a Duna-díjat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tizedik alkalommal ítélte oda a közmédia kuratóriuma a Duna-díjat, amit azok nyerhetnek el, akik példaértékű munkájukkal, tevékenységükkel sokat tettek a közösségükért. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított díjat idén prof. dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus kapta. Az elismerést Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, valamint Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója adta át csütörtökön Budapesten.

Forrás: MTVA Sajtó- és Marketingiroda2021. 12. 02. 14:20
Budapest, 2021. december 2. A Duna-djjal kitntetett Bagdy Emke klinikai szakpszicholgus, pszichoterapeuta, a pszicholgiatudomny kandidtusa a budai rendeljben 2021. november 17-n. MTI/Cseke Csilla Fotó: Cseke Csilla

Az utóbbi évtizedekben ezernél is több tudományos előadást tartott, szakkönyvei mellett könyvek szerkesztése, szakkönyvfejezetek, tankönyvjegyzetek, tankönyvfejezetek írása, valamint tudományos tanulmányok és megszámlálhatatlan recenzió, pályázat, médiaszereplés kötődik a nevéhez.

A Duna-díjat, amelyet a Duna Televízió 20. születésnapján alapítottak, olyan szervezeteknek, közéleti embereknek ítéli oda a kuratórium, amelyek, illetve akik sokat tettek a közösségért. 

A kitüntetést először Csoóri Sándor író, költő, a Duna Televízió egyik alapítója vehette át. Őt követte Sára Sándor, a Duna Televízió első elnöke, majd Tőkés László református lelkész, európai parlamenti képviselő. 2015-ben a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, 2016-ban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, 2017-ben Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, 2018-ban a Rákóczi Szövetség, 2019-ben Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, 2020-ban pedig a Kormorán együttes volt a díjazott.

A díjátadóról bővebb tudósítás a hirado.hu oldalon olvasható.

Borítókép: Bagdy Emőke (Fotó: MTI/Cseke Csilla)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.