A tárcaíró lovak társaságában zárta az óévet és lovakat csodálva kezdte az újat. A tárcaírónak régi a kötődése a lovakhoz, megfigyelte, hogy ha a patások közelében lehet, végtelen nyugalom szállja meg. Nemcsak azért, mert a magyar lovas nemzet, és a zsigereinkben van a lovakhoz való kötődés, hanem azért is, mert a lónál nincsen érzékenyebb állat a Földön. Ha egyszer valaki hosszan belenézett már egy ló szemébe, akkor az pontosan tudja, miről beszél a tárcaíró. A szemek révén feltárulkozó tekintet ugyanis a lélek tükre. Régi igazság ez, de hajlamosak vagyunk elfelejteni. Viszont azt a tárcaíró soha nem felejti el, milyen óvatosan közeledett kétéves kislányához Doris, amikor először találkoztak. Persze az is az igazsághoz tartozik, hogy Doris nem volt éppen egy fiatal kanca, évtizedes tapasztalata volt már, kiscsikóval is megáldotta az ég, ezért érezte, hogy az embernek sok dolog fontos a világon, de a gyermekénél nincsen fontosabb. Nagy lófejével ezért lassan és finoman közelített az apróka kölyökhöz, aki emiatt kicsit sem félt tőle. Doris tehát teljesen tudatában volt annak, hogy igazán különleges pillanatok egyike, amikor a tárcaíró bemutatja neki a legkisebb lányát. A nagyobbak kezéből már evett répát meg almát is persze, sőt még a hátán is ültek már. Egyébként Dorist könnyen le lehetett kenyerezni azzal, hogy figyel rá az ember. Ám, ha almát kapott, hangos nyerítések közepette fejezte ki háláját. Érdekes, hogy azt például nem szerette, ha az ember felveszi mellette a hangosan csengő mobiltelefont. Ilyenkor rosszallását fejezte ki. Egy kicsit meg is lökte a mobilozó ember kezét, hogy ugyan már, vele törődjön, aki mellette van vagy menjen a dolgára.
A tárcaíró régen volt lovak közelében, épp ezért töltötte a kislányaival az idei szilvesztert a Kincsem Parkban, az ügetőn. Itt aztán temérdek lovat láthattak a gyermekei, sőt még szurkolhattak is annak, amelyik a legszimpatikusabb volt. Szerencsére őket még nem igazán ragadta el a lóverseny iránti szenvedély, de az is igaz, hogy akik csak szilveszterkor látogatnak ki az ügetőre – ugyanis nem újkeletű hagyományról van szó –, azok inkább a lovak és a hangulat miatt mennek, nem pedig nyereségvágyból. De nemcsak az óév, hanem az újév is a lovak bűvöletében telt a tárcaíró családjában, mert az idei első moziélmény a Vadlovak – Hortobágyi mese című igazán látványos magyar természetfilmhez kötődött. Miközben a tárcaíró gyermekei rajongva nézték végig popcorn eszegetése közben a vadlovak életének legérdekesebb pillanatait a moziban, addig a tárcaíró azon gondolkodott, mennyire jó az, hogy a családapáknak ma már nem kell olyan kihívásokkal megküzdeniük, mint amilyen kihívások elé kerültek a vadlócsaládok vezetői. Másrészről viszont az is igaz, hogy emiatt érzi úgy a világ nőtársadalma, hogy a férfiak már nem tudnak igazán férfias jelenségek lenni. Úgyhogy, ha mást nem is, de egy dolgot azért érdemes eltanulni a férfiaknak a vadlovaktól, mégpedig azt, hogy akármilyen a világ, mindennap meg kell küzdeni azért, hogy a „falka” egyben maradjon.
Borítókép: Fogathajtó verseny (Fotó: Éberling András)
