Babicsek Bernát 1979-ben született, Solymáron nőtt fel. Kilencéves korától zenélt, majd énekelni is tanult. Az Eszterházy Károly Főiskola ének-zene szakán diplomázott, majd építész technikusi végzettséget szerzett. 2000-től a Gór Nagy Mária Színitanodában tanult színészmesterséget.
Több filmben és televíziós sorozatban is szerepelt, mellette játszott a Játékszínben, a Szkéné Színházban, a Ruttkai Éva Színházban, a Karinthy Színházban, a Turay Ida Színházban és a Pinceszínházban is. Tangóharmonikán játszott, 2006-ban lemeze jelent meg Tangó-harmonika címmel. Bernie Bellamy művésznéven a Paddy and The Rats nevű zenekar oszlopos tagja volt.
Az Irigy Hónaljmirigy zenekar így búcsúzott: „Fájó szívvel, összetörve búcsúzunk barátunktól, kollégánktól Babicsek Bernát harmonikaművésztől, aki tragikus körülmények között itt hagyott minket. Ő játszott a Szívósszemű Márta című dalunkban, és vendégünk volt az azt követő SYMA-koncertünkön. Egy tehetséges művészt és barátot vesztettünk el a mai napon! Őszinte részvétünk a családjának!”
A Paddy And The Rats búcsúja: „Nem tudom, hogy lehet egy ilyen dolgot elmondani... Ne haragudjatok, de nehezen találjuk a szavakat jelenleg... Borzasztó, felfoghatatlan tragédia történt. Testvérünk, barátunk, zenésztársunk, Babicsek Bernát (Bernie) elhunyt tragikus hirtelenséggel. Kérünk titeket, gyújtsatok egy gyertyát ma érte és imádkozzatok a családjáért, hogy túlvészeljék ezt a feldolgozhatatlan helyzetet! Örökké a szívünkben leszel!”
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Borítókép: Babicsek Bernát (Fotó: Instagram)