A VeGa-vonónak (így nevezték el készítője után) ívelt fája volt, a lószőrt a hüvelykujj által mozgatott karral lehetett kilazítani úgy, hogy az mind a négy húrra rásimult. Amikor a zene egyszólamúvá vált, a kar mozgatásával a lószőrt ismét meg lehetett feszíteni. Ez az állandó hüvelykujj-mozgás azonban nagyon megerőltető volt a játékos számára. Telmányit például megakadályozta abban, hogy rendszeresen műsorra tűzze a darabokat.
De ki volt Telmányi Emil? A hegedűművész Aradon született 1892. június 22-én. 1911-ben a budapesti zeneakadémián Hubay Jenő (hegedű), Koessler János (zeneszerzés) és Herzfeld Viktor (kamarazene) tanítványaként végzett. Ezt követően mutatkozott be a nagy nyilvánosság előtt. Az egyik filharmóniai hangversenyen előadta Beethoven hegedűversenyét, és másnap ugyanazt mondhatta magáról, amit lord Byron szeretett emlegetni: Egyszerre csak híres emberré lettem.
A viharos lelkesedés, amellyel fogadták, feljogosította arra, hogy folytassa karrierjét. Berlinbe költözött. Már 1912-től Európa-szerte ismert koncertező művész és kamaramuzsikus. Hírnevét különböző európai és amerikai hangversenykörutakon alapozta meg. 1919-től opera- és hangversenydirigens. A nagy német lapok hozták időnként a hírét annak, hol, melyik fellépésen aratott sikert.
Szélesen zengő hangszerével szeretett volna visszatérni Magyarországra, de ehelyett karddal a kezében kellett ezt megtennie. A háború hirtelen hazahozta, besorozták, majd Aradon önkénteskedett. A hangszeréhez azonban nem lett hűtlen, teljes szívből állította művészetét a jótékonyság szolgálatába. A magyar közönség és szülővárosa tapsát az aradi Kultúrpalota falai visszhangozták ismét Telmányi felé, aki egész hangversenysorozatot rendezett az aradiak nagy örömére, hadi jótékonysági céllal.
Mivel az első világháború után Budapesten egyre nagyobb lakhatási gondokba ütközött, elhagyta az országot, 1919 óta Koppenhágában élt, de hosszú ideig szinte évente fellépett Magyarországon. Az 1929-es esztendőt követően saját (utazó) kamarazenekara élén dolgozott, emellett 1940 és 1969 között az aarhusi konzervatóriumon tanított. A már említett innovációját, az ívelt vonót Bach szólóhegedűműveinek korhű előadásához, az akkordjáték megkönnyítése céljából készítette. A hangszerelemet Bach-vonónak nevezte el, amely azonban nem azonos a Bach idejében használt barokk vonóval. Nem csak ő maga volt elégedetlen a találmányával, hiszen a muzsikusok körében is vita tárgya lett.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!