Vecsei H. Miklós minden szerepe megformálásánál fontosnak tartja, hogy minél több botladozását és nehézségét mutassa meg az adott karakternek, máskülönben nézőként nem fogunk tudni vele menni, mert nem ismerünk benne magunkra. A színész elmondása szerint akkor tud valaki példaképpé válni, ha reális az élete.
– A XIX. századi orvoslás és szülészet eltanulásán túl a feladatom, hogy azt a lelki amplitúdót, amit megalkotunk a rendezővel és a forgatókönyvírókkal, kiszínezzem az eddigi életem tapasztalataival úgy, hogy még komplexebb legyen a végeredmény.
– mutatott rá.
Mint mondta, Semmelweis egy rosszul kommunikáló, mogorva és hideg ember volt. Elég sok kordokumentum, naplóbejegyzés maradt fenn róla magyarul és németül is, volt miből dolgozniuk a forgatókönyvíróknak.
Ám a viszonya a születéshez, a kismamákhoz és az újszülöttekhez egészen más dimenziójú létezés volt. Előttük fedte fel a másik arcát, mellettük volt otthon.
Viszont naponta nem egy, nem kettő szülő nő és újszülött halt meg a kezei között.
– Az, ha egy ember problémája túlmutat saját magán, nagyon fontos és erős energiákat termel, amiből színészileg szépen lehet dolgozni
– hangsúlyozta a színész.
A XIX. századi embernek közelebbi volt a viszonya a halálhoz, mint nekünk ma. Semmelweis mégsem fogadta el a kismamák és újszülöttek gyakori halálát. Vecsei H. szerint itt nem arról van szó, hogy akkoriban többen haltak meg, és ez azokban az időkben természetesebb dolog volt. Itt tíz szülő nő és újszülött közül három halálát okozza egy gyermekágyi láznak nevezett kór, amelyet éveken keresztül elfogad az orvostársadalom, és egy 29 éves magyar orvos az egyetlen, aki fel meri tenni a kérdést, hogy mi van, ha ez mégsem egy kór, hanem egy orvosi hiba eredménye. Sejti, hogy van megoldás, és innentől kezdve a sorsa túlmutat a saját életén.
– Semmelweis az élete végén tulajdonképpen meghasad. Biztos árnyaltabban kéne fogalmaznom, de valami ilyesmiről van szó. Az egyetlen évet feldolgozó filmben lévő történések során is éreztetni szeretném, hogy ha meg is fejti a gyermekágyi láz okát, attól még emberi lélekkel feldolgozhatatlan az, ami ezt megelőzi. A magyarság és a magyar kultúra szempontjából az ő története happy end, hiszen a mai napig kicsit Semmelweisnek köszönhetik az életüket, akik szülnek. Több milliárd ember, és ez nem túlzás. Ugyanakkor ez csak számunkra életet jelentő történet, mert Semmelweisnek mint léleknek ez egy eszméletlen tragédia. Ez a felismerés az emberiség történelmében pont rá hárult.
– fejtette ki a színész, hozzátéve:
kicsit olyan, mint József Attila, aki az irodalomtörténet legteteje, ám ehhez neki az emberiség történetének egyik legnehezebb életét kellett megélnie.
– Számomra ez egy szép és fontos színészi feladat. Mindemellett a forgatókönyvírók figyeltek rá, hogy a rengeteg tragédiával átitatott jelenetek között megjelenjen a humor, ami kicsit képes oldani a fájdalmat.
Az Index.hu-nak adott interjúban szó esett arról is, hogyan készül egy szerepre. A színész elmondása szerint, ha egy valós történelmi szereplővel van dolgunk, érdemes minden dokumentumot átlapozni, amit csak lehet. A szerepre való felkészülés során találkozott boncmesterrel, történésszel, bábával, és a legkülönbözőbb dolgokat tanulta boncolásról, születésről, korabeli eszközökről. Mint mondta, mindig nagyon izgalmas, ha a magánéleti szál mellett van egy objektíven elsajátítható szakmai szál is.
Színészileg a legnagyobb kihívás ennek a szerepnek a megformálásában az, hogy mivel nem kronológiailag veszik fel a filmet, ezért megfeszítetten kell koncentrálni arra, hogy a napi négy-öt jelenet a filmben pontosan hol és milyen lelkiállapotban történik.
– Rögtön az első héten vettük fel a film legnehezebb jelenetét, de épp egybevágott a magánéletem történéseivel, ami segített az átélésben. Sokszor történt már ez így velem. Érdekes érzés a színésznek, hogy fáj valami, végtelenül fáj, és közben tud arra is gondolni, hogy milyen szép lesz majd ezt megosztani a szerepével.
A Koltai Lajossal való munka kapcsán a színész megjegyezte, hogy fél pillantásokból megértik egymást, és nagyon vágyik arra, hogy megcsinálja, amit a rendező szeretne látni.
– Tudom, hogy a szívem képes rá, és jó lenne neki ezt odaadni. Remélem, hogy Semmelweis rajzolódik majd ki ezáltal.
Vecsei H. Miklós az interjúban arról is beszélt, hogy vannak pillanatok, amikre nem lehet felkészülni. Ilyen volt, amikor a kezébe adták az első, pár hetes újszülötteket.
– Ahogy szinte átélhettem a születés pillanatát, vagy ahogy egy síró csecsemő elhallgatott, amikor összenéztünk, ezek olyan helyzetek, amikre nem lehet felkészülni. Sőt ez az élmény sokkal közelebb hozott Semmelweishez, és kicsit átkonstruálta bennem a döntéseinek okát. Előtte úgy játszottam, mint egy orvos, aki szeretné megfejteni egy talányos kór okát. Miután kezembe adták a babákat, már úgy játszottam, mint egy orvos, aki szereti ezeket a gyerekeket, és büszke az anyukájukra, és mindenét feláldozza, hogy megmentse őket.
– fogalmazott a színész.
A teljes interjút ide kattintva olvashatják.
