A Balaton mitológiája, keletkezéstörténete, legendája személyes történeteinkben újraéled. Példa erre Fekti Vera festőművész „Tükre lőn az égnek…” címmel megnyílt kiállítása az Aranytíz Kultúrház Átrium Galériájában. A tárlat címéül választott Garay-idézet bepillantást enged a teremtésbe és az alkotó gondolatvilágába. A kezdet az ég és a föld elválasztása; Isten lelke lebeg a vizek felett. A Balaton partján ugyanez természetélmény és ihletforrás.
Amikor Fekti Vera akvarellsorozatot készít, együttműködik a változó légköri viszonyokkal, amelyek folyvást más fényt és színt adnak a víznek, az égnek és a földnek. A tünékeny tavi élmény akvarelltechnikával megragadható.
Aztán ott vannak a kollázsai, amelyek régi fotókból, textilekből, merített és öntött papírokból állnak össze képpé. Ezek is a Balatont tükrözik. Fekti Vera évtizedek óta gyűjti a magyar tengerről szóló kiadványokat, a régi fürdőházakról vagy nagyanyáink fürdődivatjáról készült fotográfiákat. Ihletének kimeríthetetlen forrása a szülői örökségből vásárolt présház Balatonalmádiban, az Öreghegyen, a ház alatt elterülő mély völgy és a káptalani dombról elé táruló látvány.
Kovács Emőke történész szintén évtizedek óta kutatja a vidék múltját, hogy kit és hogyan ragadott meg a hely szelleme a Balaton partján, A „Tükre lőn az égnek…” című kiállítás kurátoraként irodalmi idézeteket párosított az almádi festőnő balatoni képeihez.
– Sok minden változik a világban – mondja –, változik a líra és a lírikus hangja is, a Balaton azonban megmarad örök múzsának. A képek mellé ajánlom az irodalmi alkotásokat, Szabó T. Annától például az egyik kedvencem a „valami tágas nyugalom / levegős öröm a tavon / átdereng minden láthatón / tárgytalanul és áradón…”
Egészen más hangot üt meg Czuczor Gergely tömör és tanulságos epigrammája 1866-ból: „Lelked szép erejét a sors hullámai edzik: / E tó testednek nyújt üde életerőt.” És megint más húron zeng Krúdy Gyula száz évvel ezelőtti prózája: „A Balaton mentén az őszidő egy csodálatos költemény, a tóról és az erdőkből halk léptekkel jön elő a boldog elmúlás gondolata, a tihanyi kecskék az égboltozaton legelésznek, és méla csendben a magyar ősz sóhajt…” Nemhiába nevezte Jókai a magyar Tempevölgynek – azaz a múzsák lakóhelyének – a balatoni vidéket.
Sokáig csak földrajzi képződményként gondolkodtak róla, de a XVIII. század végére megszületett tájköltészete. A magyar tenger elnevezés is ebből az időszakból való, bár az vita tárgya volt, ki használta először: Kazinczy Ferenc vagy Pálóczi Horváth Ádám? Kazinczy 16 éves korában „mare Hungaricumként” írta le a Balatont, és Pálóczi nagy valószínűséggel innen kölcsönözte az „országunk kisded tengere” szófordulatot.
A XIX. század elején a „kis magyar Weimar”, azaz Keszthely lett az irodalmi és kulturális élet egyik központja – Festetics György gróf helikoni ünnepségeiről Berzsenyi Dániel és Dukai Takács Judit is megemlékezett. A badacsonyi regeíró hősszerelmes, Kisfaludy Sándor 1831-ben kőszínházat alapított Füreden. Ez már a reformkor – idézi fel Kovács Emőke –, a tó felfedezésének és felfutásának időszaka, amikor egyre több lírai és prózai alkotás született a tájról, többek közt Vörösmarty Mihályé a tihanyi visszhangról. A következő írónemzedékek újra és újra felfedezték maguknak a Balatont.
– A Bús férfi panaszai című kötetben jelent meg Kosztolányi Dezső Milyen sötét-sötét a Balaton című verse, amely történelmi tragédiákat – őszirózsás forradalom, Tanácsköztársaság, Trianon – és személyes kudarcokat vetít ki a tóra. Talán ez az 1920-as években írt költemény az egyetlen, amelyben még a tihanyi visszhang is elhallgat: „Nem szól a visszhang és szívem se szól, / csak ők kacagnak még, a gyerekek. / Trillás örömük az eget veri, / én hallgatom, de már nem nevetek.” 1945 után több magyar költő is a Balaton mellett talált menedékre – mondja a kurátor. – Illyés Gyula Tihanyban írta meg az Egy mondat a zsarnokságról című versét, Képes Géza Szántódon a Vajúdó világ és a Balatoni dalok című kötetét. Szabó Lőrinc Balatonbogláron kezdett bele A huszonhatodik év szonettjeibe.
A szigligeti Alkotóház 1952-ben nyitotta meg kapuit, és immár hetven éve készteti az írókat és költőket arra, hogy megemlékezzenek az ihletet adó tündéri tájról, tüneményről és ragyogásról. Fekti Vera célja is ez: visszatükrözni a természet szépségét, és a tó természeti kincseinek megörökítésével hozzájárulni kulturális értékeink megőrzéséhez. „Tükre lőn az égnek…” című kiállítása november 18-ig látogatható.
Borítókép: a kiállítás (Fotó: Teknős Miklós)
