Ahhoz képest, hogy a Killernek, vagyis Gyilkosnak is nevezett rock and roll király élete túlnyomó részében két végén égette a gyertyát, szép kort élt meg. Zenészkarrierje még az ötvenes évek közepén indult: már gyerekként kettős lelkűnek ismerték, hiszen szűkebb hazájában a Louisiana állambeli Ferrydayben egyházi összejöveteleken vett részt, gospeleket énekelt és zongorázott, hogy aztán nem sokkal később valami lepusztult kocsmában kikötve vérbő boogie-woogie-val és countryval szórakoztassa az egybegyűlteket.
Egyes vélekedések szerint ekkor, más források szerint még tizenöt évesen, erőszakos viselkedéséért ragadt rá a Gyilkos elnevezés. A köztudatban úgy él, hogy a kevésbé megtisztelő címet dinamikus, féktelen, szokatlan zongorajátékával érdemelte ki; nemegyszer csizmájának sarkával, majd felállva, megfordulva, ülepével is célzottan verte a billentyűket. A show a zongoraszék billentyűk közé hajításával ért véget, de rossz nyelvek szerint az is előfordult, hogy hangszerének felgyújtásával. Lewis egyik jellegzetessége, hogy az énekmikrofont nem oldalról benyúló gémes, hanem a két karja között kinyúló egyenes állvánnyal használta. Aztán ismét csak a rossz nyelvek szerint (a hatból!) harmadik és negyedik feleségének titokzatos halála miatt is kiérdemelte a gyilkos jelzőt…
Visszatérve szakmai pályájához: 1956-ban szerződött azzal a Sam Philipsszel, a memphisi Sun Records stúdió tulajdonosával, aki Elvist is elindította a világhír felé. Itt rögzítették első kislemezét, a Crazy Armsot, amelyet egy évvel később mindmáig legnagyobb slágere, a Whola Lotta Shakin’ Goin’ On követett, s a védjegye lett. Ugyancsak 1957-ben vették fel másik kislemezét; a Great Balls of Fire! sikere napi (!) tízezres eladási példányszámával minden várakozást felülmúlt. Jerry Lee Lewis a rock and rollon, illetve a rockabillyn belül új zenei stílust alkotott, amely „pumpin’ piano” elnevezéssel vonult be a rock történelemkönyvébe.
1956. december 4-én a már emlegetett Sun Records stúdióban négy rock and roll-, illetve countrysztár találkozása közös dzsemmelésbe torkollott. Elvis Presley, Jerry Lee Lewis, Carl Perkins és Johnny Cash tizenhét, legfőképp gospel- és countrydalt játszott el egymás szórakoztatására, amelyet az utókorra gondolva Jack Clement hangmérnök rögzített jó érzékkel. A felvétel – Million Dollar Quartet néven – csak jóval később, 1981-ben látott napvilágot hanglemezen, majd néhány esztendő elteltével a bővített kiadás The Complete Million Dollar Session címmel került a boltokba.
Ismert, az ötvenes-hatvanas évek meglehetősen konzervatív Amerikája nem nézte jó szemmel, illetve hallgatta jó füllel a rock and roll térnyerését. A megcsontosodott társadalmi konvenciók borulásától tartva igyekezett – kiváltképp a sajtó útján – gátat vetni az új zene terjedésének. Ekkoriban zuhant le (máig nem tudni, hogy véletlen baleset vagy szabotázs okán) a Buddy Hollyt, Richie Valenst és Big Boppert szállító magánrepülőgép; ekkoriban kapta meg Németországba szóló katonai behívóját Elvis; és ekkoriban kerültek napvilágra Chuck Berry, Little Richard, illetve Jerry Lee Lewis koholt vádas vagy éppen valós botrányai.
Mondjuk, Lewisszal kapcsolatban semmi kétség: a feltörekvőben lévő zongoravirtuóz-szerző-énekes épp 1958-as brit turnéját bonyolítja, amikor úgy dönt, hogy a nagyobb nyilvánosságnak is bemutatja új feleségét, Myra Gale Brownt, aki történetesen az unokahúga, és aki nem mellesleg tizenkét vagy tizenhárom éves. Ha e pedofíliába hajló cselekmény nem volna elég, a bajt csak tetézi, hogy az előző két (!) asszonytól (Dorothy Barton, Jane Mitchum) valahogy „elfelejt” elválni… Nem csoda hát, ha még az amerikaiaknál is konzervatívabb angoloknál mindez kiveri a biztosítékot és két évre visszaveti Lewis ígéretesnek induló pályafutását.
1963-ban, a rock and roll korszak leáldoztával Jerry Lee Lewis zenéje megszelídül, visszatér a jó öreg countrymuzsikához. A Mercury kiadó gondozásban megjelenő lemezei komoly sikereket érnek el a slágerlistákon, az emlegetett szelídség azonban inkább a muzsikára, mintsem a megszokott féktelen, úgynevezett rock and roll életérzésre vonatkozik. A hetvenes évek közepére italozó, drogozó, szexbotrányokkal tarkított életmódja szinte állandó munkát ad a zsurnalisztáknak. Életét ugyanakkor sorstragédiák is keserítik: első gyermeke, Steve Allen háromévesen úszómedencéjükbe fullad, majd a második fiú, aki ráadásul az ő nevét viseli, tizenkilenc éves korában autóbalesetben veszti életét. Lánya, Phoebe Lewis szerencsére egészséges, apja nyomdokaiba lépve a zenészi hivatást választja. Lewis botrányaihoz tartozik még, hogy egy alkalommal – igaz, nem akarattal, de – rálő basszusgitárosára, Butch Owensre; állítólag Elvis gracelandi birtoka előtt is lövöldözésbe kezdett, miközben a Király partyjára volt hivatalos. Másfelől az említett időszak a drog-, illetve alkoholelvonó kúráról szól, életveszélyes állapotban lévő kórházi kezelésekről, amelyeket szerencsére és a rajongók legnagyobb örömére mindannyiszor túlél.
1977-ben az Elektra lemezcéghez szerződik, ekkorra magánélete pozitív fordulatot vesz ugyan, ám a kiadóval való viszonya aligha mondható felhőtlennek. Az oda-vissza pereskedések után független brit lemezkiadókkal dolgozik.
Noha az ötvenes években, a rock and roll zene virágzásának idején nem sikerül Elvis Presley-től a „királyságot” elhódítani, tény, hogy koncertjei több mint öt évtizeden keresztül élményszámba mennek. 1986-ban elsőként kerül be a clevelandi Rock and Roll Hall of Fame csarnokába, 1957 és 2010 között több mint hatvan albumot jelentetnek meg a nevével, közte számos aranylemezzel. Munkásságát a Lewis-story hollywoodi változata, az 1989-ben készült Great Balls of Fire mozi is dokumentálja, amelyben Dennis Quaid alakítja a főhőst.
Az ötvenes évek Magyarországa kimaradt a Nyugaton dúló rock and roll lázból, csupán a vasfüggöny mögé becsempészett lemezeken, a Szabad Európa Rádió, illetve a Radio Louxemburg adásain keresztül szivároghatott be az áhított zene. A lázadó rock and roll helyett szovjet csasztuskák, illetve szirupos, blőd táncdalok szóltak a megfelelő fórumokon. Arról nem beszélve, hogy a szocialista állam akkoriban még nem áldozott drága keményvalutát mindenféle felforgató rock and roll zenére. Így Jerry Lee Lewis is csupán több évtizedes késéssel, 1986-ban léphetett fel először Magyarországon, amikor is az akkori Budapest Sportcsarnok színpadán tomboltatta meg a közönséget. Lewishoz illően ez a koncert sem zajlott kisebb botrányok, anomáliák nélkül. A rock and roll sztár gépe jókora késéssel landolt a Ferihegyi repülőtéren, így a bemelegítő Old Boys együttesnek és vendégének, Fenyő Miklósnak jutott a hálátlan feladat, hogy saját műsora lejátszása után a zenész érkezéséig további dalokkal szórakoztassa a nagyérdeműt. A másfél órás (!) csúszást nehezen tolerálta a türelmetlen közönség, de a siker végül így sem maradt el. Annak ellenére sem, hogy a szokásos befejező show, a zongoraszék billentyűk közé hajítása nem sikerült maradéktalanul, a művész ujjai egy rossz mozdulattól láthatólag bánták a műveletet. A következő megméretésre 1998 nyarán, a budapesti Kisstadionban került sor. Három rock and roll sztár lépett fel egymást követve, Jerry Lee Lewis mellett Chuck Berry és Little Richard idézte fel a régi szép időket. Igaz, a műsor túlnyomó részében Killer helyett húga, Linda Gail püfölte és rugdalta a billentyűket, Lewis csupán pár szám erejéig ült a zongorához.
Utolsó magyarországi szereplése 2010. október 31-re esett a Papp László Budapest Sportarénában. A hetvenöt éves művésznek ekkorra már láthatólag erősen megrendült az egészségi állapota. A ’98-as koncerthez hasonlóan ekkor is csupán a műsor második felét vállalta, ám a rövidke program alatt is sikerült bizonyítania, hogy a tehetség, az elhivatottság, a közönség szeretete a betegségen keresztül is képes utat törni magának.
2022. október 28- án a rock and roll utolsó koronázatlan királya is eltávozott az égi muzsikosok közé. E napon egy ellentmondásokkal, személyi tragédiákkal, ám kétségtelenül zajos sikerekkel büszkélkedhető életút ért véget. Ám Jerry Lee Lewis zenéje, zongorajátéka a felvételeknek köszönhetően mindörökre velünk marad. Íme a végrendelet:
„Ha majd visszaemlékeznek rám, azt akarom, hogy ne a sok feleségemre emlékezzenek – bár volt egypár –, és ne is a palotáimra meg a sok pénzre, amit elköltöttem. Azt akarom, hogy csak a zenémre emlékezzenek…”
Borítókép: Jerry Lee Lewis (Forrás: Flickr)
