Dominique Vleeshouwers holland ütőhangszeres művész a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre látogatott el a Tromp Alapítvány támogatásával. Vleeshouwers a 2014-es Tromp-verseny győztese, amelyet Ir. Theo Tromp alapított még 1970-ben. A Tromp Biennálé létrehozásával az volt a szándéka, hogy még több fellépési lehetőséget biztosítson fiatal ütőhangszeres művészeknek. „Az elmúlt ötven év alatt a Tromp International Percussion Competition komoly presztízsű versennyé nőtte ki magát a zenei világban, így megvalósult az alapító vágya, hogy fiatal művészek még több bemutatkozási lehetőséget kapjanak” – olvasható a zeneakadémiai bemutató oldalon.
Az elmúlt években számos helyszínen tartottak Tromp Repertoire Dayst, többek között az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, Japánban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban is.
Az idei mesterkurzusnak a budapesti Zeneakadémia ad otthont, ahol a hallgatók zsűritagoktól és díjat nyert ütősöktől tanulhatnak néhány napon keresztül.
A cél elsősorban az, hogy az ifjú művészek betekintést nyerjenek a verseny repertoárjába, illetve elsajátítsanak egy szólórepertoárt.
A rendezvény nyitókoncertjét Dominique Vleeshouwers tartotta. A közel másfél órás produkció az új, transzcendentális élményeket helyezte előtérbe. Vleeshouwers ergonomikusan használta az élő elektronikát és az ütőhangszereket, művészetét a finom és érzékei hangmodulációk határozzák meg mind a hangszeren, mind az elektronikánál. Ütőhangszerektől volt zsúfolt a Solti-terem színpada, amit maximálisan be is töltött a művész: az est során három saját művet is előadott – Lantana, Seaside Dream és Left Left Left –, melyek az élményt erősítették, az utolsó számban pedig csatlakozott a mesterhez a kurzuson részt vevő négy ütőhangszeres diák is. Lágy papírzörgések simultak a zene szövetébe, egy valódi performansz tanúi lehettünk, ahogy a közönség soraiból a színpadra érkeztek az ifjú növendékek. Elhangzott Vincent Houdijk jazzvibrafonista Mapa című műve is, amely a 2020-as Tromp-versenyre íródott.
A művész használt például beszélő dobot, tablát, de különböző természetes anyagokból készült csörgőket is. Különleges hangzást ért el azzal, hogy nem rendeltetésszerűen játszott a timpanin – az üstdobbal a kalimbát és a hangtálat erősítette ki, és modulálta azok hangját.
Az akusztikus hangmoduláció-elektronika és a vonók segítségével úgy szólalt meg a marimba, mintha egy fa hanglapokon szóló orgonát hallanánk.
A koncert főként az ütős szakmabelieknek szólt, és mint megtudtuk, az élő elektronika effajta használata itthon talán még érdekességnek számít, de a nyugati országokban ez már bevett koncertszokás.
Borítókép: Dominique Vleeshouwers (Fotó: Milagro Elstak)
