Hétvége a népzene jegyében

Komárom ad otthont február 3–4-én az I. Felvidéki Népzenész Találkozónak. A Hagyományok Háza Hálózat–Szlovákia támogatásával létrejövő jeles eseményről Lakatos Róbert, a városi művelődési központ igazgatója, a rendezvény főszervezője számolt be.

Magyar Nemzet
2023. 02. 01. 12:39
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Régóta tervezzük a népzenész-találkozót. Olyan jó példák nyomán indultunk el, mint az Erdélyi Táncházzenészek Találkozója, a vajdasági találkozók és a Hagyományok Háza hasonló, Kárpát-medencei kezdeményezései. Ezek az összejövetelek a szakma igazi fórumaivá váltak, ahol az egymástól messze tevékenykedő zenészek is meg tudtak vitatni szakmai kérdéseket – fogalmazott Lakatos Róbert, hangsúlyozva, hogy eljött az ideje e találkozó felvidéki megszervezésének.

 Igazi öröm számomra, hogy Dél-Szlovákia nyugati részétől a keleti végekig szinte az összes aktívan működő zenekar elfogadta a meghívásunkat 

– tette hozzá. 
Lakatos Róbert több mint három éve irányítja a városi művelődési központ munkáját, s a fő céljai között szerepelt, hogy Komárom ismét betöltse korábbi, évtizedekkel ezelőtt kivívott szerepét a népzene- és néptánchagyományok ápolásában. Az ifjabb generáció tanítása mellett nagyon fontosnak tartja, hogy fesztiválok rendezésével is népszerűsítsék a műfajt. E koncepció nyomán az elmúlt évben szervezték meg a szlovákiai Táncfórummal karöltve első ízben a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozót, s úgy tűnik, ezzel az eseménysorozattal is hagyományt teremtettek, hiszen a jelen rendezvény is ezeket a törekvéseket tükrözi.  

 


A Komárom Városi Művelődési Központ és a Hagyományok Háza Hálózat–Szlovákia együttműködésében központi műhelyek alakultak, amelyekben a fiatalok hétről hétre sajátíthatják el a népzene alapjait, mesterfogásait.

A hétvégére mintegy hetven zenészt várunk, a legifjabb generáció tehetséges tagjait, és az idősebb, sokat megélt, tapasztalt zenészeket is Jókai városában üdvözölhetjük. Nagyon várom az összejövetelt magam is, hiszen számos zenésszel több évtizede nem találkoztam. A kétnapos együttléttel a bevezetőben említett fórumot, szakmai színteret szeretnénk megteremteni, amelyről mindenki feltöltődve távozik. Különösen a fiatalok szerezhetnek életre szóló élményt, mely a későbbi pályájukra is hatással lehet. Igen, individualista korunkban meg kell tanulni közösségben gondolkodni, élni

 – hangoztatta az igazgató. – Több száz fős közönséggel számolunk. A zenészek egymást is meghallgatják, s okulhatnak a hallottakból. A nézőknek pedig igényes műsorban lehet részük, s véleményt alkothatnak a felvidéki népzene eredményeiről és törekvéseiről – tette hozzá.

Borítókép: Az egyik fellépő, Nagy Csomor András zenekara (Forrás: Komárom Városi Művelődési Központ)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.