Elhunyt Gary Rossington amerikai rockzenész, a Lynyrd Skynyrd zenekar alapító tagja – tudatta a zenekar a közösségi oldalán. Halálának okát egyelőre nem közölték.
Mély együttérzéssel és szomorúsággal tudatjuk, hogy a mai napon elvesztettük testvérünket, barátunkat, családtagunkat, dalszerzőnket és gitárosunkat, Gary Rossingtont. Gary már Skynyrd-testvéreivel és a családjával van a mennyországban, és csodálatosan játszik, ahogy mindig is tette
– írta a zenekar a Facebookon.
Rossington többször is kicselezte a halált, amikor 1976-ban nekihajtott egy fának autójával, majd amikor 1977-ben csodával határos módon túlélte azt a repülőgép-katasztrófát, amelyben szinte a zenekar minden tagja életét vesztette – idézte fel a Rolling Stone magazin. A gitáros az elmúlt két évtizedben folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött, 2003-ban ötszörös bypass-műtéten esett át, 2015-ben pedig súlyos szívrohamot kapott és több szívműtétet hajtottak végre rajta, mindezek ellenére a zenekar aktív tagja maradt. A magazinnak 2006-ban azt mondta, hogy a Lynyrd Skynyrdot soha nem tartotta tragikus zenekarnak, az együttes minden drámája ellenére sem.
A zenekart annak idején a baseball hozta össze, de a Lynyrd Skynyrd gyökerei egészen 1964-ra nyúlnak vissza, amikor három jacksonville-i tinédzser életre hívta a Noble Five nevű formációt, ebből lett hat év múlva a Lynyrd Skynyrd.
A nevük egy középiskolai tornatanárra, Leonard Skinnerre utal, aki hadjáratot folytatott a hosszú hajú diákok ellen, emiatt maradt ki egy floridai intézményből Rossington.
A banda első albuma 1973-ban jelent meg Pronounced Leh-nerd Skin-nerd címmel. Egy évvel később írták a Sweet Home Alabamát, az azóta klasszikussá vált kislemezből több mint hárommillió példányt adtak el. Az addig sikert sikerre halmozó Lynyrd Skynyrd 1977-ben összeomlott: egy repülőgép-katasztrófa következtében meghalt Ronnie Van Zant énekes, Steve Gaines gitáros, Cassie Gaines vokálos és Dean Kilpatrick turnémenedzser-asszisztens. A zenekar akkor feloszlott, aztán 1987-ben ismét összeállt, és azóta is aktív volt.
Borítókép: Gary Rossington, a Lynyrd Skynyrd gitárosa (Fotó: Getty Images/AFP/Gabe Ginsberg)