Kevesen gondolják, de egy marionettfigura halála is lehet megrázó. A Fratelli Napoli társulatának előadása rávilágít arra, hogy ha bábok játszanak el egy történetet, akkor az erkölcsi mondanivaló talán még erőteljesebben belevésődik a nézők fejébe, mint ha hús-vér emberek játékát látnánk. A színházi olimpia keretében az Új Színház adott otthont a a Fratelli Napoli előadásának, amely Shakespeare Macbeth című műve volt.
Nemcsak a gonoszság és a hatalmi vágy állt a darab középpontjában, hanem az alkotók nagy hangsúlyt helyeztek arra is, hogy érzékletesen bemutassák, hogyan kezd el szorongani egy ember, aki hibát hibára, bűnt bűnre halmoz, sőt az előadás arról is szól, hogy Macbeth bár csak az utolsó pillanatban, de megbánja rettenetes bűnét.
Lady Macbeth, aki kivagyisága révén a szakadék szélére taszítja férjét, sem ússza meg ép elmével és lelkiismeret-furdalás nélkül a gyilkosságot, amely szintén hangsúlyos a darabban, korai halála arról is szól, hogy létezik isteni igazságszolgáltatás a földön. Eleinte furcsa látni ezeket a királyságért küzdő faragott figurákat, ám párbeszédeik hallatán, főleg a dallamos olasz hangsúlyok okán (az előadás során volt magyar nyelvű felirat is), nem kell sok idő, hogy teljesen azonosulni tudjon a néző a problémáikkal.
A faragott bábok tehát szemünk láttára telnek meg élettel, épp ezért is megrázó a haláluk is, főleg az a mozdulat, amellyel a bábos a földre dobja őket.
Eszébe juthat eme mozdulat láttán az embernek a mulandóság szomorúsága, de a kis faragott figurák azt az erkölcsi törvényt is remekül közvetítik, hogy kard által vész, ki kardot ragad, vagyis minden gyilkosság a gyilkos ellen fordul. Macbeth és Lady Macbeth őrülete korunkban is intő példa tehát az önmérsékletre.
A Fratelli Napoli az eredeti szöveg tömörítése, adaptációja során szem előtt tartotta a shakespeare-i szó költői intenzitását, a cataniai bábok vokális és gesztuskódjait, a marionettszínpad hagyományait és szigorú szabályait. Florenzo Napoli, a Fratelli Napoli Marionett-bábszínház társulatának vezetője az előadás végén az Új Színházban elmondta, hogy már harmadszorra lépnek fel itt. Hozzátette, hogy öt generáció óta a családjuk ápolja a bábművészet szicíliai hagyományát. Szólt arról is, hogy a nagyapja, aki a XIX. század végén alapította a családi vállalkozásként működő bábművészeti társulatukat, nem gondolta volna, hogy abból a kis művészeti magból, amelyet akkor elültetett, mára már mekkora erdő lesz. Elmondása szerint Szicília szigetén kétféle bábművészeti stílusirányzat uralkodik, az egyik a palermói, a másik a cataniai, ők ez utóbbi hagyományt követik.
