A merev fa, kő és fém életre kel, hullámzik, elfoglalja a teret, és elvitathatatlan jelenlétével szembesít. A szemlélődőt arra készteti, hogy valamiféle cselekvést hajtson végre. Inspirál, hogy a formákhoz asszociációkat társítson, s a gondolatok révén kiszakadhasson pillanatnyi közegéből és visszatérjen önmagához. A sokszor nonfiguratív, sokszor pedig egészen konkrét képeket közvetítő alkotások által a rohanásból, a kész értelmezések világából visszamenekülhetünk a saját meglátások és megoldások régiójába – s pontosan ez a művész célja. – A szobor átszellemült anyag, az élet káprázatával felruházott élettelen, anyagba kalapált extázis, csiszolt felületre izzadt érzelem, kristállyá dermedt életérzés, varázslat, üzenet, aminek anyagisága csak megjelenésében igaz. A szobor szellemünk konkrét lenyomata, mondhatni kristálya – fogalmazza meg Diénes Attila saját alkotásfilozófiáját.
Az átszellemült anyagot hívja segítségül Diénes Attila ahhoz, hogy a Pesti Vigadóba érve ki tudjuk zárni a külvilágot. Ez nem interaktív, nem digitális kiállítás. Nincsenek kóddal leolvasható magyarázatok, hangalámondásos tárlatvezetések. Itt a szívünket kell kinyitni, a telefonunkat pedig egy kis időre elfelejteni.
Virtuális világban élünk, minden virtuális körülöttünk: s mindez azáltal válik valósággá, hogy hiszünk benne. Elfogadjuk, hogy ez valóságos, elfogadjuk, ami körülöttünk van. Tulajdonképpen erről szól a kiállításom is. Arról, hogy bejöjjenek az emberek, elolvassák a leírásokat, és a szobrokat nézve, gondolkodás közben valóban egy meditációs helyen érezhessék magukat
– mesélte a művész.
A leírásokon keresztül pedig képet kaphatunk azokról szabadtéri alkotásokról is, amelyek fontos részét képezik az életműnek, láthatóan formanyelvüket tekintve is szorosan kapcsolódnak a most látható kisebb alkotásokhoz. Ilyen például a Hiperbolikus napóra, amely Bolyai Jánosnak állít emléket. A tárlaton végighaladva azt tapasztalhatjuk, a különböző anyagok gyakran összekapcsolódnak az alkotásokban. Így például a fém és a fa látszólag ellentétes anyagai a művész koncepciója nyomán kelnek új életre.
A gondolat illeszti össze a különböző anyagokat. A Mindentudás kapuja című kiállítási darabnál egy fémből készült diót láthatunk egy fakapuban. Általában mindenki egy emberi agyra asszociál. Erre azt szoktam mondani, hogy információs szempontól a kettő ugyanaz. Annyi információt hordoz a dió is, mint amennyit az agy. A dióból fa nevelkedik, az agy pedig magának a tudatnak a hordozója. A legújabb, 2022-es alkotásom, a Kétpólusú világunk is kétféle anyagból áll össze új eszmévé. Ez a darab már két kiállításon is szerepelt, s a mai világ helyzetére válaszol
– reflektált a művész a szobrokra. A Kétpólusú világunk egy ég felé törekvő, fából készült boltívet ábrázol, amelyen egy emberi fejekből álló, kettéhasadt gömb helyezkedik el. – A legdurvább evolúciós harc az embernél zajlik le. Ehhez kapcsolódnak a háborúk. A mostani háború teljesen értelmetlen, mert csak vesztesei vannak. Kettészakad a világ, két pólusra, s az emberek ellenségekké válnak. Miközben egyek vagyunk. Ugyanez van a vallással is. A vallás eredete a hit, ami egy, csak a szertartásokban különbözik, abban, hogy ezt a hitet ki hogyan éli meg. A vallásra épülnek az intézmények, de a hit ezek felett áll – magyarázza alkotásának gondolati hátterét Diénes Attila. A szobrászművész Magyarpolányban él, ahol régóta azon dolgozik, hogy saját műhelyén túlra is kiterjessze azt a hangulatot, amelyet alkotásai képviselnek. Saját bevallása szerint a kezdeti nehézségeken felülemelkedve mára nagyon megszerette a községet, ahol alkotói műhelyeket is tart. – Magyarpolány egy csodálatos hellyé változott az utóbbi években. Már nyolc éve szervezek ott alkotótáborokat, s most már egy szoborparkunk is van, ahol bronzszobrok és famunkák kaptak helyet. Mivel van egy bronzöntőnk, ezért úgy egyeztünk meg az alkotókkal, hogy az egyik kiöntött szobrot maga a művész kapja meg, a másikat pedig megtartjuk a szoborpark részére – fejtette ki az alkotó.
