Negyvenéves jubileumi turné keretében, legendás énekesek kíséretében érkezik Sátoraljaújhelyre az egyik legnépszerűbb magyar rockopera, az István, a király. Istvánt Varga Miklós, Koppányt Nagy Szilárd alakítja, közreműködnek az Igrice Néptáncegyüttes táncosai. Július 22-én este Hunyady Sándor klasszikusa, a Lovagias ügy lesz látható a Déryné Társulat előadásában, Bakos-Kiss Gábor rendezésében. Virág szerepében Dányi Krisztiánt láthatjuk, míg Virágnét Losonczi Kata formálja meg. A komikus helyzetekben bővelkedő történet epicentrumában egy elcsattanó pofon és a szerelem áll, valamint központi szerepet kap a rádió, amelyből Sebő Miklós halhatatlan dalai csendülnek fel. Szintén a szerelem a téma és egy sorsszerű találkozás, Domján Edit és Szécsi Pál kettősének állít emléket a Két összeillő ember című előadás, amelyet a fesztivál zárónapján tekinthetnek meg a nézők. Két érzékeny, magányos ember, önnönmagával és a világgal folyton vívódó, ugyanazt a nehéz utat választó ember elevenedik meg, akiket a Békéscsabai Jókai Színház színművészei, Komáromi Anett és Nagy Róbert formálnak meg.
Idén is turnéra indul a Theaterwagen, pajzán históriákkal és az örökélet misztériumát kutató népmesével megpakolva látogat el Hollóházára, Füzérradványra, Nyírire, Mikóházára, Alsóbereckire, valamint Füzérkajatára. A mozgó színházi karaván a Fabók Mancsi Bábszínháza két produkciójának, az Azért a kis bolondságért című vásári bábjátéknak, valamint A halhatatlanság országa című előadásnak ad otthont.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!