Tripla tréfa: Nevetünk, mert magunkra ismerünk
Három Csehov-egyfelvonásossal készül a Déryné Társulat.
Három Csehov-egyfelvonásossal készül a Déryné Társulat.

Tamási Áron Csalóka szivárvány című színművét vitte színre a Déryné Társulat.

Várják a jelentkezéseket a Barangoló drámaírói műhelybe.

A premier február 14-én lesz a Déryné Központban.

Erdélyi turnéval indult útjára a Határtalan alprogram pilot időszaka.

Öt napon át, 11 helyszínen, több mint 70 ingyenes programmal várják a kultúra szerelmeseit a fesztiválon.

Különleges karácsonyi kampánnyal jelentkezett a Déryné Társulat

Mély üzeneteket fogalmaz meg a családról, a szerelemről és a hagyományokról a Balkáni gerle című színmű, amelyet a színházi világnapon láthat a közönség a Déryné Társulat előadásában.

Weöres Sándor színművét mutatja be ma este a Déryné Társulat ma Budapesten.

Nyolc helyszínen, több mint harminc ingyenes programon vehetünk részt július 14. és 18. között.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Megrongálódtak a termelő létesítmények, a fő- és elosztó hálózatok Kijevben, valamint egyéb régiók mellett Vinnyicában, Dnyipropetrovszkban, Odesszában és Harkivban is.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A beléptetettek közül a rendőrség 12 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.