A monodráma
– Sok szép regénye és novellája van a méltatlanul elfeledett írónak, Kemény Jánosnak – emelte ki Meister Éva. – Igazi erdélyi, balladisztikus hangulatú műveket írt, mint Tamási Áron vagy Wass Albert. Az író ebben a regényében az erdélyi nép nagy és erős asszonyai egyikének állít emléket, aki a korai, XIX. századi kapitalista vállalkozó ritka példáját testesítette meg a Kárpát-medencében. Az előadás kicsit eltér a regénytől, mert vannak benne olyan szálak, amelyek egy monodrámához szükségesek.
A mű igaz történeten alapul, amit Kemény János a Maros-völgyében hallott. A tutajozás sok évszázados történetében állítólag egyedüli tutajos nő volt a darab főszereplője, a Víziboszorkány. Óriási vagyonra tett szert, megvásárolt területeket és sok olyan dolgot tett, amit a férfiak sem mertek meglépni. Nagyon okos volt, meglátta a lehetőséget és gyorsan reagált a monarchiabeli kapitalizmus változásaira.
A leszármazottai is jönnek a bemutatóra – mondta, majd kitért arra, milyen társadalmi háttere van a műnek. – Egy izgalmas női sorsot ismerünk meg, amely bemutatja, hogy lehet egy hatgyerekes anyának megküzdeni azért, hogy a monarchia leggazdagabb női vállalkozója legyen. Megismerhetjük azt is, milyen egyetértésben éltek együtt a különböző nemzetiségek a Tisza és a Maros mentén. A Víziboszorkánynak 350-400 embere volt, köztük sok román és örmény, mégis kitűnően tudtak együtt dolgozni, hiszen egymásra voltak utalva. – Az előadás talán meghozza a kedvet Kemény János újrafelfedezéséhez – tette hozzá a színművész.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!