Megemelt összeggel támogatja a kormány a határon túli magyar színházakat és táncegyütteseket

A kormány a tavalyihoz képest harminc százalékkal megemelt keretösszeggel, ötvenmillió forinttal támogatja a határon túli professzionális magyar színházak és táncművészeti szervezetek művészeti céljainak megvalósítását.

Forrás: KIM2023. 09. 29. 15:00
A budapesti Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója, A helység kalapácsa című vendégelőadás a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében 2023. március 15-én
A budapesti Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója, A helység kalapácsa című vendégelőadás a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében 2023. március 15-én Fotó: Kiss Gábor Forrás: MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint írták, a magyar kultúra országhatároktól független, éppen ezért a kormány kiemelt figyelmet fordít a határon túli magyar színházak és táncművészeti szervezetek támogatására. A támogatásban a színházak önálló produkció létrehozására, valamint a színház szakmai működéséhez, minőségének fenntartásához és fejlesztéséhez szükséges technikai, szcenikai eszközök beszerzésére pályázhatnak, míg a táncművészeti szervezetek a szakmai együttműködés és a határon túli magyar professzionális néptáncegyüttesek találkozójának támogatására nyújthatnak be pályázatot.

A pályamunkák benyújtásának határideje 2023. október 30., a pályázat elérhető a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő honlapján.

 

Borítókép: A budapesti Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója, A helység kalapácsa című vendégelőadás a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében 2023. március 15-én (Fotó: MTI/Kiss Gábor) 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.