A megjelent cikk kitér arra, hogy Bánffy Miklós 1906-ban a Naplegenda című drámájával íróként is jelentős sikert ért el, 1912 és 1918 között pedig a budapesti Operaház intendánsa, műsorának megújítója, számos előadás díszlet- és jelmeztervezője volt. Emellett politikusként is jelentős szerepet játszott. Ő volt IV. Károly 1916-os koronázásának kormánybiztosa. Akkoriban sokakban visszatetszést keltett az a döntése, hogy a díszmenet végén hadirokkantakat is felvonultatott. 1921 és 1922 között külügyminiszter volt, 1926-ban azonban visszatért a trianoni szerződés szerint akkor Romániához tartozó Erdélybe. Ott nem politizálhatott, de vagyona és befolyása révén a közélet tevékeny alakítója volt. Ekkoriban visszatért az írói tevékenységhez: 1934 és 1940 között jelent meg a főművének tekintett Erdélyi történet című regénytrilógia. Észak-Erdély visszacsatolása után újra képviselőként tevékenykedett: a magyar kormány megbízásából Bukarestben tárgyalva elérte, hogy Kolozsvárt elkerülje a front. A háború után azonban nem maradhatott Romániában, így Budapestre jött, ahol nyomorban, elfeledetten érte a halál.

A cikk ez után az összefoglaló után A nagyúr emlékezete című interjúval folytatódik, amelyet Lukácsy György készített. Az Ablonczy Balázzsal folytatott beszélgetésből egyebek közt arra is fény derül, hogy a történész miért tartja Bánffy életét inspiratívnak és sok tekintetben példaértékűnek.
Talán éppen személyiségének sokrétűsége vonz a leginkább. Kamaszkoráig persze mindenki egyszerre akar űrhajós lenni, megírni a nagy regényt, a válogatottban focizni… aztán az ember idővel feladja az álmai legalább egy részét. Bánffy viszont nem volt hajlandó „szakosodni”, ráadásul minden területen – a politikában és a művészetekben is – jót alkotott. Emellett nagyon kevés az olyan figuránk, aki nem csúszott meg, vagyis nem kell hozzá magyarázkodó lábjegyzetet nyitni. Bánffy egyetlen totalitárius ideológiának vagy hatalomnak sem hódolt be. És persze tragikus sors az övé, ha nem is a legtragikusabb a magyar 20. században. Mindez mindenképpen imponáló számomra
– osztja meg az interjúban gondolatait és érzéseit Ablonczy Balázs. A történész ezt követően arra is kitér, hogy a polihisztor politikust már kortársai sem tudták megfelelően kezelni, mert nem illett be a hagyományos táborok egyikébe sem. Mint mondta, Bánffy – akinek elsősorban modernizmusát szokás hangsúlyozni – operaházi intendánsként valóban felismerte Bartók Béla művészi nagyságát, és ő maga is eredeti díszlet- és jelmezterveket dolgozott ki.