Az interjúból megtudhatjuk azt is, hogy
Bánffy Miklós a Turáni Társaság tagjaként nem pusztán formálisan vett részt az akkori „keleti nyitás” divatjában, hanem publikált is a keleti rokonságunkról, sőt az 1906-os Naplegenda című drámájától a hun Attiláról szóló A nagyúron át az utolsó darabjáig, az 1943-ban bemutatott Az ostoba Liig őszinte intellektuális érdeklődéssel fordult a Kelet felé.
Emellett számos más érdekességre is fény derül a beszélgetésből Bánffy Miklós gondolkodásmódjával, művészi és politikusi pályafutásával, illetve az irodalomtörténészek hozzá való viszonyulásával kapcsolatban.
A Nemzeti Magazin cikkének ezt követő, Helikoni közösség címmel ellátott részben arról olvashatunk, hogy a vagyonos Kemény János báró 1926 júliusában huszonnyolc erdélyi írót hívott meg a marosvécsi kastélyába, hogy megvitassák az erdélyi irodalmi és színházi élet helyzetét. Helikon néven szabad írói munkaközösséget alapítottak, amelynek tagjai között Áprily Lajost, Bánffy Miklóst, Kádár Imrét, Kós Károlyt, Kuncz Aladárt, Molter Károlyt, Nyírő Józsefet, Reményik Sándort, Tamási Áront, Dsida Jenőt, Jékely Zoltánt, Karácsony Benőt és Wass Albertet is nyilvántartják. Ehhez a társasághoz szorosan kapcsolódott a Kós Károly vezette Erdélyi Szépmíves Céh Kiadó, akiknek Erdélyi Helikon című folyóiratát 1928 és 1944 között főszerkesztőként Bánffy Miklós vezette, Kisbán Miklós néven.
A cikk ezután a miskolci Színészmúzeum vezetője, Mikita Gábor színháztörténész által írt, „A bonchidai Prospero” című résszel folytatódik, amely ugyancsak Bánffy Miklós sokoldalúságát hangsúlyozza. Az írás kitér egyebek közt arra, hogy a gazdag arisztokrata családból származó ifjú magától Székely Bartalantól tanulhatott festészetet, de műkedvelőként a színház világába is korán bepillantást nyert, 18 évesen pedig már egy korai zsengének tekinthető vígjátékát is előadták Kolozsvárott. A századfordulón aztán országgyűlési képviselőként az országos politikába is bekapcsolódott, így ideje jelentős részét Budapesten, a Bánffy-palotában töltötte.
A megjelent írás arra is kitér, hogy az 1906-ban megjelent, Naplegenda című drámájáról – amelyet Kisbán Miklós írói névvel jelentetett meg – többek közt Ady Endre is elismeréssel írt. Nem véletlen tehát, hogy 1907-ben Jászai Marival, Márkus Emíliával, Beregi Oszkárral a főbb szerepekben a Nemzeti Színház is repertoárjába vette a drámát. Az előadás a Budapesti Hírlap beszámolója alapján a közönségre is nagy hatást gyakorolt. A cikk ezt követően Bánffy további alkotói és művészi eredményeit összegzi, nagy hangsúlyt helyezve a Nagyúr című drámára. A darabot Ódry Árpád rendezésében, Kürti Józseffel és Váradi Arankával, Bánffy későbbi feleségével a főszerepben láthatott az egykori Nemzeti Színház közönsége. A cikk emellett megemlékezik egyebek közt a polihisztor hattyúdalaként említett, óriási sikerrel játszott Az ember tragédiája rendezéséről, amelyre a Szegedi Szabadtéri játékok kérte fel 1931-ben. Az előadásnak Bánffy egyben díszlet- és jelmeztervezője is volt. Amint az a Nemzeti Magazinban megjelent írásban olvasható, „hétezer néző láthatta az álomszerűség koncepcióra épülő újszerű Tragédiát, amelynek lenyűgöző hatását ötven reflektor és ötszáz fős statisztéria teremtette meg.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!