
A sajtóbejáráson bemutatott épülő kiállítás zárórésze által felvetett kérdések nem a kiállítás határozott lezárását jelentik, hanem inkább továbbgondolásra, párbeszédre sarkallják majd a látogatókat. A kurátorok arra kérdeznek rá a műtárgyak segítségével, vajon a múzeumi kulturális örökség esetében ki is az örökös, hogyan viszonyulhatunk látogatóként és kutatóként a távoli helyeken, más időszakokban élt közösségek tárgyi emlékeihez, az általuk őrzött információkhoz. A múzeum ugyanis nem pusztán a megőrzője vagy a tárolóhelye az örökségnek: a gyűjtemények létrejötte és átalakulása maga is része a kulturális örökség összetett, problémáktól sem mentes történetének. Az örökség téma kiindulópontja a busójárás, az ünnep és rítus tárgyi rétegei: itt egy teljes busóöltözet képviseli ezt a csomópontot jelentő gondolatot.
Az örökség fogalmát egy székely ruha és egy lövétei menyasszonyi öltözet segít megérteni, az örökségelemek változó és állandó jellegét a matyó kötények hozzák közelebb.
A tárgyi és szellemi örökség védelméről olyan esetek mentén szerezhetünk tapasztalatot, mint az óceániai halotti maszkok vagy az al-dunai halászat. A kiállítási egység az egyes közösségek kultúrája és a természeti környezet összefüggéseivel is foglalkozik a pásztorok életmódját bemutató archív filmen vagy éppen azerbajdzsáni terepen gyűjtött seprűkön keresztül. A kiállítási egység az olyan fontos kortárs muzeológiai vitákról sem feledkezik meg, mint a repatriáció, amikor egyes közösségek visszakérik a múzeumoktól azokat a tárgyakat, amelyeket saját örökségük részének tekintenek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!