Csupán a diákigazolványuk felmutatására van szükség, és az érdeklődő fiatalok máris a kortárs magyar líra és próza egyik legfontosabb alkotójának szövegeit vehetik kézbe mától a Libri Könyvesboltokban. A kötet a 2019. június 3-án tragikus hirtelenséggel elhunyt József Attila-díjas szerző, Térey János egyszerre formabontó és az irodalmi hagyományt megszólító műveiből ad ízelítőt.
Térey János meghatározó alkotója a magyar irodalomnak
Térey János 1970-ben Debrecenben született. Budapesten, az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán, majd a Bölcsészettudományi Karon magyar irodalmat és történelmet hallgatott. 1991-ben jelent meg első verseskötete, a Szétszóratás, 2001-ben pedig irodalomtörténeti jelentőségű verses regénye, a Paulus is napvilágot látott. A szerző érdeklődése a kétezres években fordult a drámaírás és fordítás felé. Darabjait többek között a Krétakör, a Nemzeti Színház, a Katona József Színház és a Radnóti Színház mutatta be, több műve (A Nibelung-lakópark, Asztalizene, Jeremiás avagy Isten hidege) pedig az évad legjobb magyar drámájának járó díjat is elnyerte. Munkásságát a helyekhez, helyszínekhez való erőteljes kötődés jellemzi. Életének meghatározó színterei (Debrecen-Szentlászlófalva, Zugló, Újlipótváros, Svábhegy), valamint hazai és külföldi útjai során felkeresett épületek, tájak, városrészek fontos szerepet kapnak munkáiban. A most megjelenő, Árnyékunk útra vált című kötet a szerző válogatott írásait tartalmazza.
A Libri Könyvesboltok a Jelenkor Kiadóval közös könyvprogramja 2021 óta működik
– célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse az elmúlt évtizedek kiemelkedő kortárs szerzőinek irodalmi munkásságát. Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes, Nádas Péter és Borbély Szilárd válogatáskötetei után idén Térey János írásait adják közre egyedi, kifejezetten fiataloknak szóló válogatáskötetükben.
Térey János: Platánok júliusban
(részlet)
Addig ráz Isten,
Amíg csontodig nem csupaszodsz.
Addig ráz Isten,
Amíg hozzá föl nem cseperedsz.
Hámlasz, mint a platánok júliusban,
Argentína repül meg a Tűzföld,